Liz Taylor is elkapta az influenzát

Mindig téma az egészsége

RTL Hírek
2009-12-15 19:02:00
Influenzás megbetegedése miatt hagyta ki Bevery Hills-i ékszerüzletének szombat esti megnyitóját Elizabeth Taylor - közölte szóvivője. A 77 éves színésznőre három órán keresztül vártak a vendégek a Luxury Jewels névre keresztelt butik nyitó ünnepségén, ám végül szóvivője bejelentette az egybegyűlteknek, hogy a színésznő betegsége miatt nem jön el a partira.


Liz Taylor legutóbb pénteken üzent rajongóinak hivatalos Twitter-oldalán, ám akkor még nem utalt arra, hogy beteg lenne. Ráadásul az USA Today-nek adott - szintén pénteken megjelent -interjúban arról beszélt: fárasztja, hogy októberi szívműtéte óta mindenki azt találgatja, milyen egészségi állapotban van.

A színésznő egészsége azonban már évek óta téma Hollywoodban. Liz Taylort 1997-ben agydaganattal műtötték, és már akkor sokan aggódtak felépüléséért. 2006-ban pedig egy amerikai televíziós műsorban kellett megjelennie, hogy visszautasítsa azt a pletykát, ami szerint Alzheimer-kóros lenne. Legutóbb 2008. júliusában került ismét középpontba az egészségi állapota, amikor kórházba szállították Los Angelesben, és egyes beszámolók szerint egy ideig géppel tudták csak életben tartani. Szóvivője azonban visszautasította, hogy a színésznő közel került volna a halálhoz.

Forrás: AFP / Független Hírügynökség

KOMMENTEK
Új hozzászólás
moderálás után jelenik meg
0/1000 karakter

hirdetés
Szerelmes felhívás óriásplakáton
2012-02-10
90. születésnapját ünnepli Göncz Árpád
2012-02-10
Szórólappal ment színházat Németh Kristóf
2012-02-10
Meglátogattuk László Attilát
2012-02-10
Kamarás Ivánnak sosincs késő
2012-02-10
Szenzációs felvételek a sarki fényről
2012-02-10
Exkluzív interjú a Viszkissel
2012-02-10
Nem volt puccskísérlet
2012-02-10
Távozott a BKV vezérigazgatója
2012-02-10
Nyugdíjasokat vett célba a hírhedt csaló
2012-02-10