Bárdosinak meggyűlt a baja a pszichológussal

2010-01-28 07:17:00
A birkózó másképp vélekedik a párkapcsolatokat illetően.


A Cool Live vendége volt Gyimesi Andrea pszichológus, akivel a nők és férfiak idegesítő szokásairól beszélgetett Horváth Éva. A szakember elárulta, hogy szerinte mindkét nem képviselői egyformán türelmetlennek bizonyulnak, ha a másik fél valamilyen zavaró habitussal mászik az agyukra.

Stúdiónk másik vendége volt azonban Bárdosi Sanyi, aki az erősebbik nem képviselőjeként hamar megjegyezte, hogy egyértelmű, melyik oldalnak van nagyobb türelme. Míg Andrea a statisztikák világából merített pár érdekes információt, addig a birkózó nemcsak szavaival, de grimaszolásával is nemtetszését fejezte ki. Emellett Sanyi úgy vélekedett, nem kellenek bonyolult adatok és számolások a felmerülő problémák kielemzéséhez, felesleges a több száz éve kutakodó tudományokat belevonni ebbe.

- A zsák a foltját meg kell, hogy találja, ha nem, akkor úgyis idegesítés lesz a vége – mondta Bárdosi Sanyi a Cool stúdiójában.

Andrea persze nem teljesen értett egyet ezzel a szimpla egymondatos megoldással, egy újabb adag felmérést próbált Sanyi fejébe tuszkolni, aki pár százalék és definíció után ismét felszólalt.

Még több Cool itt.

KOMMENTEK
Új hozzászólás
moderálás után jelenik meg
0/1000 karakter

hirdetés
Csaó, Lizzie!
2012-02-11
A kölyök
2012-02-11
Álomcsapda
2012-02-11
A részvétel a fontos a lelkes utolsóknak
2012-02-04
Angyalok, akik 50 fölött is szépségesek
2012-02-04
Malév: Indul a fekete sereg
2012-02-04
Sírva várták a hazatérő Malévosokat
2012-02-04
Kettérobbant egy ház Budapesten
2012-02-04
Röpködtek a sakk-mattok az ovisoknál
2012-02-04
Koncerttel emlékeznek Máté Péterre
2012-02-04