Molnár Anikó ismét levetkőzik

Molnár Anikó a Cool Live-ban árult el részleteket Müller Attilának a napokban készülő művészi fotóiról. A celeb ugyanis a korábbi férfimagazinos képeivel ellentétben ezúttal sejtelmes félaktokon, fény-árny játékok ködjébe burkolózva mutatja meg sebészi bájait. Ráadásul új szakmájából is sikerült egy-két motívumot belecsempésznie a fotókba, hiszen kezdő krupiéként boldogan pózol egy király és egy ász társaságában. Anikó emellett nincs hozzászokva ahhoz, hogy nem láthatatta azonnal a végeredményt, mint eddigi fotózásai után, itt ugyanis nem minden az, aminek látszik.
A felvételeket Turay Zoltán fotográfus készítette, aki ezekkel az alkotásokkal egy művészi akt kiállításra készül márciusban. A modell először vett részt egy ilyen fotózáson, de jól érezte magát, hiszen a fotós régi barátja, és csak olyan képek készültek róla, amelyekbe ő is beleegyezett. Bár fogalma sem volt, hogy a különleges beállításoknak mi lesz a vége, azt gondolja, művészi alkotások készültek.
- Én úgy gondolom, hogy a művész döntse el, mi az, ami az ő kiállításába belefér – mondta Anikó a Coolnek.
A celeb szerint a végeredmény azt mutatja, ezek a fotók elérik azt a szintet, ami már megjelenhet egy kiállításon is, nemcsak egy férfimagazinban. Anikó elégedett magával és a képekkel, azt mondja, nem akar bizonyítani senkinek sem, de jól esett neki, hogy így harminc felett is gondoltak rá, és őt kérték fel erre a fotózásra.
Még több Cool itt.




Attila nem volt hajlandó Csabival főzni
Az Összeférhetetlen Kingára cserélte kuktáját, mert nem tetszett neki a kijelölt segítség. A reggeli bosszankodás után azonban könnyek...























