Pákó életveszélyesen közlekedik

Fekete Pákó, az utóbbi időben nem csak a mulatós zenék királyaként feszít az éjszakában, lassan ugyanis Guiness-rekordokat döntöget az egy évre jutó autós balesetek számában. A didikirály az utóbbi időszakban többször is karambolozott, legutóbb egy "gonosz" szarvas állta útját Balatonalmádiba menet, a magyar nyelv zsonglőre ráadásul hiába kérte a betéti lapot, a vad nem volt hajlandó megállni a tragédiát követően, talán társait készült figyelmeztetni a közelgő veszélyre.
Pákónak ugyanis sajátos felfogása van az autója műszaki karbantartásával kapcsolatban, szerinte elég az olajcsere, hiszen azt már ő is tudja.
- Ha nekem van autóm, én soha nem viszem autószervízbe, tudod, olajcserét azt vágom, de a többit sosem javíttatom, addig használom, amíg nem lesz belőle valami baj – mondta Pákó a Cool-nak.
Pákó azt is elmesélte, hogy "rallyzásai" közben volt már olyan eset, amikor a futómű "szakadt meg", ennek jelentését sajnos egyedi nyelvjárásából nehéz kikövetkeztetni, de nem egy hétköznapi műszaki meghibásodást sejtet vele. A sebességkorlátozásokat azonban minden esetben betartja Pákó, még akkor is, ha közben három és fél kerékkel közlekedik.
Még több Cool itt.




Attila nem volt hajlandó Csabival főzni
Az Összeférhetetlen Kingára cserélte kuktáját, mert nem tetszett neki a kijelölt segítség. A reggeli bosszankodás után azonban könnyek...























