Balkezesek, a világ legnagyobb kisebbsége

Utazás a fordított világban

XXI. század - Velti László
2008-02-01 16:32:18
Legyenek szívesek, és kulcsolják imádkozásra a két kezüket. Amelyik hüvelykujjuk felül van, az a kezük a domináns. Ha jobb kézzel dolgoznak, de mégis a bal ujjuk van felül, akkor rejtett balkezesek – valamikor átszoktak. Balkezesek, a legnagyobb kisebbség. Olyannyira, hogy még vezetéknév is lett belőle: Balog - az az ember, aki jobban használja a bal kezét, mint a jobbat.

Nagy Sándor a hódító, Julius Caesar, Napóleon, Viktória királynő, Churchill, Diana idősebb fia, Vilmos herceg, Szeles Mónika, Papp László és Nagy Tímea, nem különben: Mark Twain, Isaac Newton, na és ezt figyeljék: Raffaello, Picasso, Rubens, Leonardo, Beethoven, Mozart, meg Brad Pitt és például Judy Garland: ők mindannyian balkezesnek születtek.


Előfordult, hogy váratlan harcmodort, előnyt láttak a balkezességben, és volt, hogy boszorkányságnak, egyenesen a gonosztól valónak tartották.


„Nézzük meg az íjászokat, ezek a nomád népeknél, akik harcoltak, volt egy balkezes szakasz, akik a másik oldalon közelítettek” – magyarázza Kiss Erzsébet, a balkezesek magyarországi egyesületének elnöke.


Gyerekrajzokat nézegettünk a Fővárosi Művelődési Házban – olyanokat, amelyeket balkezes gyerekek készítetett. Rögtön találtunk érdekességet: van, aki mindenkinek csak egy kezet rajzolt, egy másik ovis pirossal illetve zölddel próbált érzékeltetni valamiféle különbséget, az egyik képen pedig az egyik kézébe legyezőt, a másikba pedig napocskát rajzoltak egy figurának. A gyerekek már megmutatják a domináns kezüket? Nem sokkal korábban még az édesanyjuk méhében szopták az ujjukat, és persze már ahhoz is használniuk kellett valamelyik kezüket.


„Azok a babák, akik bent a balkezüket használták, azok kint is, és hát erre alapozva gondolják, hogy akkor már ők úgy gondolták, hogy akkor már úgy születünk, tehát ez már elhatározott nálunk” – mondja Kiss Erzsébet.


Hogy bal- vagy jobbkezesek leszünk-e, azt a szüleinktől örököljük. Egyetlen gén – Right Shift névre hallgat – felelős azért, hogy merre tolódik a bennünk lévő szimmetria. Mindenképpen tolódik valamerre, nem születünk kétkezesnek. Fogalmunk sincs arról, hogy pontosan mióta nem, annyit tudunk, hogy valami mutáció miatt. És már az emberiség hajnalán különböztünk egymástól - jobbkezesek és balkezesek.


„Valóban valamivel másabbak. Azért, mert a jobbkezesség azt jelenti, hogy az éber életünkben alapvetően a jobbkezes a bal féltekéjét használja. Erősebben használják, és mivel ott van a reprezentáció, ezekben jobbak is. Tehát muzikálisabbak, nagyobb a kreativitásuk, jobban el tudnak szakadni a mindennapoktól. De kevésbé tudnak koncentrálni, kevésbé praktikusak, kevésbé céltudatosak, kevésbé – ha úgy tetszik – tudnak ráfókuszálni bizonyos dolgokra” – erről már Lehoczky doktor, a pszichiáter tudósít.


De nem biztos az sem, hogy Önök olyan kezesek, mint amilyen szemesek vagy lábasak. Egyáltalán nem biztos, hogy mindenki csak az egyik agyféltekéjét használja.

Vannak balkezes eszközök. Iskolai és konyhai, mindenféle - most már. Sokáig nem voltak, amiért nem vettek fel balkezeseket például fogorvos hallgatónak az egyetemek, és vadászpilóta sem lehetett belőlük.


„Az embernek olyan az anatómiája, hogy kifele tud nagyobb erőt kifejteni. Tehát kifele fordít, a balkezes dugóhúzónál is kifele fordít. Ezért szükséges, hogy fordítva legyen a menete. Tehát egy jobbkezeshez képest ez fordítva működik” – panaszkodik Kecskés László, aki persze maga is balkezes.


Olyan, hogy balkezesek boltja nincs Magyarországon. Csak az interneten. Azt is egy nem nyereségorientált civil szervezet működteti. A balkezes eszközök többször annyiba kerülnek, mint a jobbkezesek. Kevesen tudják ezeket megfizetni.  


A balkezes írás külalakja nem túl szép, az ember amúgy folyamatosan eltakarná, amit éppen leírt, ha nem forgatná el a papírt. Megnéztük ugyanazt jobb kézzel, ugyanattól az illetőtől - belőle erőszakkal lett kétkezes:


„Gyakorlatilag mindent bal kézzel csinálok. Ha nagyon kell, akkor valamennyire még tudok ma is jobb kézzel írni” – mondja Saja István.


Ő műszaki középiskolát végzett, és egyetemi diplomája is van már. Pedig alig tudta elvégezni az általános iskola első osztályát. Kezdetben még az utolsó padban ült, de a végén már az elsőből is alig látta a táblát. Az osztályfőnöke nem hagyta, hogy bal kézzel írjon, mindig ott állt felette, és rászólt, hogy a jobb kézben fogja azt a tollat. István állandóan szorongott, és nem volt rossz a szeme, de majdnem megvakult - pszichésen. 


Előbb a követelmények: elmentünk Szegeden egy mostani általános iskolai osztályba, a Főfasor úti 3.C-be. Ők 20-an vannak, egy közülük a balkezes. Bizony van, ami változott az elmúlt 20-30 évben.


„Használni kell tudni az írást, rendezetten, jól olvashatóan kell írni. Érthetően fogalmazni, mondatot összeállítani, régebben elég volt második osztály végén is gyöngybetűkkel másolni. Ma már azért nem árt, ha tudják, ha mit írnak le. Mindenképpen van egy balkezes írástechnika és van egy jobbkezes írástechnika. A jobbkezes írástechnikát tanítjuk, a balkezesnek meg saját magát kell alkalmassá tennie az íráselsajátításra” – mondja a tanítónő.


Hogy hányan vannak azok, akiket a balkezes létről jobbkezesre szoktattak erőszakkal, arról természetesen nincs statisztika. Ami biztos: minél drasztikusabban bántak valakivel, annál kevésbé vállalja, hogy balkezesnek született. Akit tolltartóval dobott meg a tanára, vagy akit csúfoltak az osztálytársai, akit leküzdhetetlennek tűnő dadogással hordtak ezek miatt például a logopédushoz.

„Na, most ugye, ha belegondolunk, az, hogy egy érzékeny, érzelem alapú kisebbségről van szó, akkor tudjuk azt, hogy nekik nem túl könnyű boldogulni a mai világban” – állítja Lehoczky doktor, amikor összegzi az elhangzottakat.


„A legnagyobb kisebbség, balkezesek élnek egy jobbkezes világban. Alapvetően mások, alapvetően a jobb agyféltekéjüket használják. És érzékenyebbek, de vajon mire érzékenyebbek? A bal félteke, tehát a jobbkezesek domináns féltekéje, az közelítő, az optimális, optimista félteke. A jobb félteke, tehát amelyet a balkezesek használnak, az pedig a távolító és pesszimista félteke” – folytatja.


Erre rögtön jön, hogy a balkezesek hajlamosak a bűnözésre. Ezt állapította meg Lombroso is, amikor egy börtönben vizsgálódott. Dr. Lehoczky Pál, a Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. századi titkára biztosra veszi, hogy semmilyen összefüggés nincs a bűnözés és a balkezesség között. Egyébként is sokan vannak, akik az agyuk mindkét oldalát használják - éppenséggel a balkezesek közt kétszer annyian, mint a jobbkezesek közt. Az pedig, hogy valakinél a pesszimistább félteke dominál, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a gonosz lakik benne - mondja dr. Lehoczky Pál. Szerinte egy jobbkezes megtanulhatja, vagy az élete során őt ért hatások eredményeképpen aktivizálódhat a másik féltekéje is. Csak természetesebben használják.


Alcapone, Augustus Ceasar, XIV. Lajos, a Napkirály, I. Erzsébet királynő, Diana kisebbik fia, Herry herceg, Gábor Dénes, Neumann János, Teller Ede fizikus, David Duchovny, Gillian Anderson és Szent István: ők például valamennyien jobbkezesnek születtek.


hirdetés
Kocsis Tibor első önálló dala
2012-02-22
Közösen olcsóbb az út
2012-02-22
Jótékony Barátok
2012-02-22
Nem mindennapi akció Újpesten
2012-02-22
Látogatási tilalom az influenza miatt
2012-02-22
Pusztító árvíz fenyeget a Duna mentén
2012-02-22
Kikapcsolhatják az áramot és a gázt
2012-02-22
Egy híres borász siet a kenus keresésére
2012-02-22
Megfutamították a maszkos bandát
2012-02-22
Példátlan büntetést kaphat Magyarország
2012-02-22

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)