Hosszában úszta át a Balatont
Mányoki Attila többször nem próbálkozna

Majdnem nekiment a kísérőhajónak Mányoki Attila, aki már egy napja úszott a Balatonban. A hosszútávúszás szabályai szerint nem állhatott meg, még csak meg se kapaszkodhatott. Ételt és italt is csak póznán keresztül adhattak neki. Balatonkenesétől indult szombaton délután, majd 25 és fél óra és 79 kilométer úszás után Keszthelyen ért célba.
Több százan fogadták a keszthelyi strandon. Sokan csodálkoztak, de Mányoki Attila a megérkezés után menni és beszélni is tudott.
„Végig nehéznek tűnt, mert az elején eléggé viharos szélbe kellett úsznom cirka Tihanyig és utána nem sokkal ugye kezdődött az éjszakai rész, gyakorlatilag semmit nem láttam egész végig, és hát itt az utolsó durván 8-9 óra viszont már a fáradtság miatt volt nehéz” – mondta Mányoki Attila hosszútávúszó.
Az úszó erős fájdalmakkal ért célba, de nem kellett neki orvosi segítség.
Mányoki Attila azt mondja: elérte teljesítőképessége határát, így ez volt az első és egyben az utolsó alkalom, hogy hosszában átúszta a Balatont.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 00:00
Hossz: 00:00
|

Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.




































