Kastély olcsón eladó!
A felújítás évről-évre többe kerül

"Mi igazából egy egészségügyi vagy turisztikai célú befektetőnek örülnénk…"
Ezt szeretné az önkormányzat. A kastélyt öt éve ezer forintért adták el, cserébe helyreállítást kértek. Semmi sem történt. Az épület műemlékvédelem alatt áll, felújítás után úgy kellene kinéznie, mint amilyen fénykorában volt.
"Az épület egésze műemléki védelem alatt áll, tehát itt igazából nincs külön preferált épületi szakasz vagy épület rész ami ami külön kiemelt. Természetesen itt az egészet kell helyreállítani a tervezett felújítás során" - mondta Petvai Ferenc, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Dél-Alföldi Regionális Irodájának műemlék felügyelője.
Ez becslések szerint 100-200 millió forintba kerülne. Az önkormányzatnak erre nincs pénze, ezért újra eladná a kastélyt.
"Kedvező árat szeretnénk elérni, illetve meghatározni a közgyűlés során, ezzel is ösztönözve a leendő befektetőket, hogy nyúljanak a kastélyhoz, és bátran kezdeményezzenek" - mondta Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere.
Az önkormányzat a kedvező árért cserébe ugyanazt szeretné, mint öt éve: teljes felújítást és munkahelyeket. Az új tulajdonosnak azonban nem lesz könnyű dolga, az épülethez az elmúlt években egyáltalán nem nyúltak hozzá, így a felújítás évről-évre többe kerül.
|
Kapcsolódó galériák |

Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.



































