Bontani kezdtek az átvert munkások

Több százmillió forinttal tartoznak az alvállalkozóknak

RTL Híradó - Rezsek Győző
2008-12-10 18:45:00
Még szerda kora este is több mint 30 munkást tartanak fogva a tatabányai rendőrségen. A munkásokat azért vitték be, mert elkezdtek szétbontani egy bevásárlóközpontot. Az országban, egy időben négy helyen volt hasonló akció, amit a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége szervezett, mert hónapok óta nem fizették ki az elvégzett munkát.

A munkások ezúttal nem dolgozni indultak az egyik tatabányai bevásárlóközpont parkolójából, hanem bontani.

Hónapok óta nem fizették ki nekik az elvégzett munkát, próbáltak megegyezni a megrendelőkkel, de nem sikerült. Ezért döntöttek így.

„Nem maradt más eszköz a kezünkben, mint az hogy a vállalkozások tulajdonát képező épületelemeknek a visszavételét megkezdtük” - mondta Élias Ádám, a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke.

Összesen több százmillió forinttal tartoznak az alvállalkozóknak. Az emberek értették a dolgukat, gyorsan ment a munka.

A több mint 100 munkás körülbelül 10 perc alatt bontotta le az üzletközpont tetejéről a szigetelés 40 százalékát, és bontotta ki a víztisztító berendezést. A kocsival akarták elszállítani, de a biztonsági szolgálat meggátolta ezt. Odaálltak egy autóval. A munkások először megpróbálták odébb rakni az autót, aztán egyszerűen kikerülték. Mire a rendőrök kiértek, már el is vitték a kibontott berendezéseket. Volt, akit sikerült ott tartaniuk, őket rabomobillal vitték a rendőrségre.

„Az eljárás van elrendelve rongálás és lopás bűntett gyanúja miatt. Hogy kinek milyen szerepe volt az előállított személyek közül, ezt az eljárás során tisztázni fogjuk” – mondta Bálint Gabriella, a Tatabányai Rendőrkapitányság vezetője.

Budapesten lakásokat foglaltak a vállalkozók. Itt elszabadultak az indulatok. A Hír Televízió operatőrét az egyik biztonsági őr megütötte.

Az országgyűlés 2007-ben fogadta el a körbetartozásokról szóló törvényt. Az építőiparban dolgozók azt mondják, ez nem változtatott semmin. A kormány azt ígéri, hogy a következő hetekben megszületik az a 25-30 döntés, aminek köszönhetően megszűnnek a körbetartozások.


hirdetés
Szerelmes felhívás óriásplakáton
2012-02-10
90. születésnapját ünnepli Göncz Árpád
2012-02-10
Meglátogattuk László Attilát
2012-02-10
Szórólappal ment színházat Németh Kristóf
2012-02-10
Kamarás Ivánnak sosincs késő
2012-02-10
Szenzációs felvételek a sarki fényről
2012-02-10
Exkluzív interjú a Viszkissel
2012-02-10
Nem volt puccskísérlet
2012-02-10
Távozott a BKV vezérigazgatója
2012-02-10
Nyugdíjasokat vett célba a hírhedt csaló
2012-02-10

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)