Kapósak a balatoni ingatlanok a válságban

10-15 százalékkal olcsóbban vehet házat egy külföldi

RTL Híradó - Bánovics Attila, Független Hírügynökség
2009-04-15 16:05:00
Fellendülést hozott a válság a balatoni ingatlanpiacon. Egyre több külföldi akar ugyanis házat venni a tó közelében. Tehetik, hiszen a gyenge forint miatt az ő pénzük jóval többet ér Magyarországon, ezért olcsóbban tudnak házat vásárolni. Van olyan balatoni ingatlaniroda, ahol a tavalyi évhez képest megduplázódott a külföldi vevők száma. Az árak 15 és 50 millió forint között mozognak.

Hegyek, napfény, tó, csend és nyugalom. Legfőképpen ezért jönnek a Balatonhoz házat venni a nyugat-európaiak.

„Tavaly az egyik ingatlannak a vételára 100 ezer euró volt, idén pedig 88 ezer” – mondta Maróthy Tamás, a Balatoniingatlan.com ügyvezető igazgatója.

Az ingatlanok ára forintban nem változott, euróban számolva azonban most 10-15 százalékkal olcsóbbak. A gyenge forint miatt pedig az eddiginél is több a külföldi érdeklődő.

Egy svájci házaspár is csak azért jött Magyarországra, hogy házat vegyen.

Azt mondták, most kezdtek nézelődni. Azért jöttek ide, mert Svájcra emlékezteti őket a balatoni táj, otthon azonban nem engedhetnék meg maguknak, hogy nyaralót vegyenek.

Az ideérkezők többsége nemcsak érdeklődik - mondja az ingatlanszakember.

„Az a tapasztalatunk, hogy aki már veszi a fáradtságot, és elutazik Magyarországra, minél távolabbról, annál nagyobb valószínűséggel fog is vásárolni abban az esetben, hogyha tudunk neki olyan ingatlant mutatni, ami elnyeri tetszését” – mondta Török Christian, a Balatoniingatlan.com ügyvezető igazgatója.

A külföldiek vagy az újabb építésű ingatlanokat, vagy a különlegességnek számító régi parasztházakat keresik leginkább.

Az ingatlanforgalmazók szerint a külföldiek, attól függően melyik országból jönnek, más és más okból vesznek házat a Balatonnál. Az angolok befektetési céllal, míg a németek és az osztrákok többnyire ide is költöznek.


hirdetés
Friderikusz Sándor új szerepben
2012-02-09
Újabb rekordra készül az erős ember
2012-02-09
Súlyos állapotban a megkéselt kisfiú
2012-02-09
Újra divat operába járni
2012-02-09
Filmzene-lázban ég Kocsis Tibor
2012-02-09
Felrobbant csatorna sebesített meg egy férfit
2012-02-09
Schwarzenegger és Stallone kórházban
2012-02-09
Puccskísérlet Orbán Viktor ellen?
2012-02-09
Egy elírt betű több tízezerbe kerülhet
2012-02-09
Inkább fagyoskodunk, de spórolunk
2012-02-09

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)