Több mint 30 ezren kerekeztek
A résztvevők a fejük fölé emelték a kerékpárjaikat
Több mint harmincezer kerékpáros vett részt vasárnap a Critical Mass felvonuláson. A biciklisek mellett az idei felvonuláson szinte mindenféle kerekes, lábbal hajtott jármű feltűnt, így volt tandem, tricikli, gördeszka és görkorcsolya is.

A menet délután háromkor rajtolt a Tabánból és 12 kilométeres útvonalon az Erzsébet hídon át, a Ferenciek terét érintve vissza Budára, aztán az Attila úton, az Alagúton, a Lánchídon és az Akadémia utcán a Kossuth térre. Onnan az Alkotmány utcán, a Bajcsy-Zsilinszky úton és végig az Andrássy úton a Városligetbe hajtottak, ahol immár hagyományos módon a résztvevők a fejük fölé emelték a kerékpárjaikat.
Kürti Gábor szervező szerint az idei felvonulás az autósok számára is az eddiginél kevesebb kellemetlenséggel járt, mert a szervezők sűrűbben engedték át az autókat a menet által elfoglalt kereszteződésekben és így kisebb volt a dugó a Critical Mass miatt.
Forrás: Független Hírügynökség




Attilát küldték randizni a nézők
Csütörtök este arról dönthettek a nézők, hogy melyik VV5-ös játékos randizhasson egy VV4-essel.

A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)
































