Összefogtak a roma asszonyok Sajókazán

Házat meszelnek, szemetet szednek, virágot ültetnek

RTL Híradó - Nagy Zsófia, Független Hírügynökség
2009-05-16 18:33:00
Roma asszonyok alapítottak önsegítő szervezetet Sajókazán. Az asszonyok minden hétvégén találkoznak, hogy megbeszéljék, ki milyen segítségre szorul. Kimeszelik egymás házát, szemetet szednek, legutóbb a cigánytelepet ültették be virággal.

Egy helyi alapítvány segített megvásárolni a növényeket. Bár az ötlet az asszonyoké, azért a férfiak is kivették a részüket a munkából.

A területen valaha szeméttelep volt, ezért meg kellett tisztítani a kövektől és hulladékoktól, mielőtt elültethették a palántákat.

Út már van, és nemrég elkészült a vízelvezető árok is, de még mindig sok a tennivaló a telepen.

„A szemetet összeszedtük, el is szállította polgármester úr. Három lakást már kimeszeltünk, és szeretnénk még a többinek is segíteni” – mondta Rusznyák Gusztávné, a Segítő Kéz Asszonygyülekezet elnöke.

A sokgyerekes családok nagy része nehéz körülmények között él.

„Tizenegyen vagyunk ebben a házban, sajnos nagy a család” – mondta Rafael Piroska.

Azt mondják, nehezen telik ételre, a ház felújítására vagy az utca szépítésére pedig egyáltalán nem jut pénz. Ezért is hozták létre az asszonyok az önsegítő szervezetet.


hirdetés
Romhalmazzá vált határátkelők
2010-09-03
Szemfényvesztés orosz módra
2010-09-03
Halált okozott az elszakadt vontatókötél
2010-09-03
POKOLI: Tűzlabdák kavalkádja
2010-09-03
Túlzsúfolt kollégiumok Pécsett
2010-09-02
„Lakoma” a föld alatt
2010-09-02
Az orvosokat is védjék, ne csak a tanárokat
2010-09-02
Nem tudni, miért ölt az alsóörsi gyilkos
2010-09-02
Pezsgő életre számítanak a CET gyomrában
2010-09-02
Se gáz, se meleg víz a középiskolában
2010-09-02