Tömegverekedés egy szibériai laktanyában

Az esetnek több tucat sérültje van

RTL Hírek.hu
2009-07-08 15:12:00
Kétszázötven sorkatona verekedett össze a hétvégén egy szibériai laktanyában - jelentette szerdán az ukrán Korreszpondent.net hírportál. Egyes hírek szerint az orosz és dagesztáni (észak-kaukázusi) katonák közötti összecsapásnak több súlyos sérültje is van.

Az orosz védelmi minisztérium által eddig elhallgatott incidensről az Oroszországi Katonaanyák Bizottságának dagesztáni elnökasszonya, Zamira Koszimova számolt be szerdán a sajtónak. Elmondása szerint az Altaj-vidéki kaszárnyában több mint 200 orosz nemzetiségű „öreg” sorkatona esett neki vasárnap este 44 dagesztáni „kopasznak”, azaz újoncnak, miután azok kifogásolták, hogy az oroszok „majmoknak” és „kutyáknak” nevezték őket. Koszimova úgy tudja, hogy az összecsapást követően legalább egy katona kórházba került, míg több tucatot a komoly sérüléseik ellenére csupán elsősegélyben részesítettek.

A Szibériai Katonai Körzet parancsnokságánál megerősítették a sajtóhíreket, azzal a kitétellel, hogy a verekedők mindössze zúzódásokat szenvedtek. Az oroszországi kiadású Komszomolszkaja Pravda című lap egy hiteles forrásra hivatkozva azt írja, hogy a verekedést a dagesztániak provokálták ki. A moszkvai lap szerint a felbujtókat - köztük az Oroszországi Katonaanyák Bizottsága elnökének fiát - már le is tartóztatták.

Az eset kapcsán az oroszországi katonai ügyészség vizsgálatot kezdeményezett.

Forrás: Független Hírügynökség


hirdetés
Romhalmazzá vált határátkelők
2010-09-03
Szemfényvesztés orosz módra
2010-09-03
Halált okozott az elszakadt vontatókötél
2010-09-03
POKOLI: Tűzlabdák kavalkádja
2010-09-03
„Lakoma” a föld alatt
2010-09-02
Az orvosokat is védjék, ne csak a tanárokat
2010-09-02
Nem tudni, miért ölt az alsóörsi gyilkos
2010-09-02
Pezsgő életre számítanak a CET gyomrában
2010-09-02
Se gáz, se meleg víz a középiskolában
2010-09-02
Kamaszt ölt az öngyújtógáz
2010-09-02