Igényelhető az energia-támogatás
Az áramszolgáltatók extrabevételeire lehet pályázni

Nem kap mindenki az áramszolgáltatók 5 milliárd forintnyi többletbevételéből, vagyis abból, amennyivel több pénzt fizettek a villanyért a fogyasztók. Erről már korábban döntött a kormány. A többletbevétel nagyobb része a krízisalapba megy. A kisebb része, körülbelül 2 milliárd forint alapítványokhoz, segélyszervezetekhez került. A támogatásra pályázni kell. Azok kérhetik, akiknél március végéig kikapcsolták a villanyt, és a családban az egy főre eső jövedelem kevesebb, mint 57 ezer forint. Mellettük pályázhatnak szociálisan rászorulók is, akik tartoznak, de még nem kapcsolták ki náluk az áramot, vagy rendesen fizették a villanyszámlát eddig is, de rendszeres szociális ellátást kapnak.
„Az energiaszolgáltatóknál felhalmozott tartozások kiegyenlítésére vonatkozik ez az összeg, tehát készpénzben nem kap senki támogatást, hanem a számlán lévő mínuszokat írják jóvá ezzel a támogatással” – mondta Fekete Dániel, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet sajtóreferense.
Aki elmaradt a villanyszámlával, az a segélyszervezettől a tartozás összegét, legfeljebb 150 ezer forintot kérhet. Akinek nincs tartozása, egy havi áramdíjat kaphat meg. A támogatást ajánlott levélben kell kérni. A 2 milliárd forintból körülbelül 640 millió forintot az egyik legnagyobb áramszolgáltatónak, az E-Onnak kellett átutalnia civil szervezeteknek. Csak náluk a 2 és fél millió fogyasztóból körülbelül 10 ezernél kapcsolták már ki az áramot, mert több mint 3 hónapja nem fizetett.




Ildikó az igazi tornádó a Villában
A netezők arról dönthettek, ki forgatta fel legjobban a játékosok életét a VV4-esek közül.
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































