Fordított tiltakozás a csendrendelet ellen

Abszurd ötlet

RTL Hírek - Varjasi Viktor
2009-10-19 18:14:00
Csendrendelet helyett kijárási tilalmat! Vagyis szigorúbb intézkedéseket akar egy fiatalokból álló szervezet Terézvárosban, ahol szeptembertől csak azok a vendéglátóhelyek és szórakozóhelyek lehetnek este 10 után nyitva, amelyek erre engedélyt kaptak. Hogy követelésüknek nyomatékot szerezzenek, hétfőn aláírásgyűjtésbe kezdenek a kerület utcáin. Persze nem kell véresen komolyan venni a kezdeményezést, hiszen a fiatalok kétszer is tüntettek már a szóban forgó jogszabály ellen - eredménytelenül. Képviselőjük szerint nem volt más választásuk, mint egy új, abszurd ötlettel előállni.

„A szeptemberben bevezetett csendrendelettel az Önkormányzat nem állhat meg félúton, Terézváros nyugalmának megteremtésére érdekében további bátor reformokra van szükség!” – ez áll abban a felhívásban, amelyet a Negyedik köztársaságot! (4K) nevű szervezet tett közzé az interneten. A fiatalokból álló társaság nyolc pontban határozta meg azt, hogy milyen intézkedéseket kellene bevezetni a VI. kerület nyugalmáért. A többi közt kijárási tilalmat, elsötétítést, az áthaladó forgalom kizárását és a templomi harangozás megtiltását követelik este 10 után. A cél elérése érdekében hétfőre aláírásgyűjtést is szerveztek.

„Inkább játékos vetélkedő lesz ez, mint rendes aláírásgyűjtés. Több csapat verseng egymással két órán keresztül, és különböző feladatokat kell majd teljesíteniük. Ezekkel a VI. kerületi csendrendelet körüli vitára akarjuk felhívni a figyelmet” – mondta a 4K képviselője az RTL Híradó internetes szerkesztőségének.

Istvánffy András megnyugtat mindenkit, hogy természetesen nem szeretnének szigorúbb szabályokat: már kétszer is tiltakoztak a csendrendelet ellen, de eredménytelenül. Úgy gondolták, ha érvekkel nem lehet meggyőzni a városvezetést, akkor abszurd módszerekhez kell nyúlni. Így született meg az ötlet, hogy kijárási tilalmat kérjenek az önkormányzattól.

A fordított tiltakozást egyébként szándékosan, a csütörtöki képviselőtestületi ülés elé időzítették. Ennek napirendje szerint a csendrendelethez Hegedűs Károly alpolgármester nyújt be majd módosító előterjesztést. Ebben például az szerepel, hogy a lakók hozzájárulásával este 10 után is nyitva maradhat az a vendéglátóhely, amelynek egyébként be kellene zárnia.

A 4K hétfőn az önkormányzat épületében is kifüggeszti abszurd követeléseinek 8 pontját. Ennek teljes szövegét itt elolvashatja >>>


hirdetés
Friderikusz Sándor új szerepben
2012-02-09
Újabb rekordra készül az erős ember
2012-02-09
Súlyos állapotban a megkéselt kisfiú
2012-02-09
Újra divat operába járni
2012-02-09
Filmzene-lázban ég Kocsis Tibor
2012-02-09
Felrobbant csatorna sebesített meg egy férfit
2012-02-09
Schwarzenegger és Stallone kórházban
2012-02-09
Puccskísérlet Orbán Viktor ellen?
2012-02-09
Egy elírt betű több tízezerbe kerülhet
2012-02-09
Titokzatos gyújtogatótól rettegnek
2012-02-09

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)