Elnökválasztás Ukrajnában
A második fordulót február elején tartják

Az ukrajnai Demokratikus Kezdeményezés Alapítvány által készített felmérés adatai szerint Janukovics a voksok 32 százalékát szerezte meg, míg Timosenko a szavazók 27 százalékát. A Gfk-Ukraine intézet szerint ugyanakkor Janukovics 35, Timosenko pedig 26 százalékot kapott. Mivel azonban az exit pollok szerint egyik jelölt sem szerezte meg a voksok többségét, így a következő fordulóban dől el, hogy ki lesz Ukrajna új államfője.
A 37 millió szavazásra jogosult ukrán állampolgár az első fordulóban 18 jelölt és 19 lehetőség közül választhatott - bejelölhettek ugyanis egy olyan rovatot is, amely szerint egyik jelöltet sem támogatják. Az elnökválasztás második fordulóját február 7-én tartják.
Forrás: AFP 2010/Független Hírügynökség




Ildikó az igazi tornádó a Villában
A netezők arról dönthettek, ki forgatta fel legjobban a játékosok életét a VV4-esek közül.
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































