A bíróságokon is tartanak a H1N1-től

Csak az mehet be, akinek idézése van

RTL Híradó - Takács Nikolett, Független Hírügynökség
2010-01-18 17:48:00
Kizárják a nyilvánosságot a Somogy megyei bíróságokról a H1N1 miatt. A tárgyalótermekbe csak az mehet be, akinek idézése van. Mások a kapun kívül maradnak. A bíróságok elnöke azért rendelte el a zárlatot, hogy ne fertőzhessen az újinfluenza, és emiatt ne kelljen tárgyalásokat elhalasztani. Többeket azonban zavar, hogy nem mehetnek be a tárgyalásokra, az általunk megkérdezett alkotmányjogász szerint pedig alkotmányossági problémákat is felvet a tiltás.

Seres István egy jogvédő szervezet képviselője. Több nyilvános tárgyalásra is elmegy, ha megbízzák. A zárlat óta azonban csak az ajtóig jutott a somogyi bíróságokon.

„Nem mehetek be, azért mert nincs idézésem.”

Seres Istvánnak többen szóltak, hogy ugyanígy jártak. Ekkor döntött úgy, hogy utánajár, miért rendelték el a zárlatot.

„Valamit csináljunk. Ezt a zárlatot, most ki rendelte el, hogyan rendelte el, mert csak azzal találkoztunk, hogy zárlat van, kész. Nem engednek be minket” – mondta Seres István.

Somogy megyében az összes bíróságon tiltást rendeletek el a H1N1 miatt. A kapunál figyelmeztetik az embereket, hogy csak az mehet be az épületbe, akinek idézése van.

„Nem is annyira annak érdekében, hogy magukat a bírókat védjük, hanem az igazságszolgáltatást, tehát emiatt ne maradjanak el tárgyalások, hogyha a bírók betegek, ha ügyfelek betegek, ügyintézők betegek, akkor, emiatt ne kelljen napolni” – mondta Vadócz Attila, a Somogy Megyei Bíróság sajtóreferense.

Az általunk megkérdezett alkotmányjogász szerint a rendelkezés alkotmányossági problémát vet fel.

„Jószándékú, de elhamarkodott intézkedés volt a bíróság elnöke részéről ez a döntés. Egy egészségügyi hatóság, az ÁNTSZ rendelhet el a rá vonatkozó szabályok szerint korlátozást, például kórház látogatási tilalmat, egyebet, de a bíróság elnökét ilyen jogszabályi felhatalmazás nem illeti meg” – mondta Dr. Kolláth György alkotmányjogász.

A rendelkezést decemberben vezették be, azóta a bírók közül nem betegedett meg senki.

A Somogy megyei bíróságon úgy döntöttek, mivel egyre kevesebb az újinfluenzás megbetegedés, ezért a tiltást is megszüntetik. Pár napon belül már bárki bemehet majd a bíróságokra.


hirdetés
Visszatért Madonna
2012-02-03
Budapesten az opera rosszfiúja
2012-02-03
Vigyázat! Brutális bűncselekmények!
2012-02-03
Visszaköltözhetnek a lakók
2012-02-03
Tanítási szünet, faosztás és készenlét
2012-02-03
Malév-történelem két percben
2012-02-03
Obama felesége „rávert” a műsorvezetőre
2012-02-03
Befellegzett a Malévnak
2012-02-03
FAGY: Európa hatalmas hólepel alatt
2012-02-03
CIDRI: Hogyan öltözzünk a dermesztő időben?
2012-02-03

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)