Kevés a pénz, elküldik a betegeket
Sokan lakcímváltoztatással keresnek kiskaput

A Somogy megyei pogányszentpéteriek azt nem értik, hogy miért nem fogadja őket újabban a nagykanizsai kórház, pedig korábban szívesen látták őket. A kórház főigazgatója szerint ez azért van, mert az új finanszírozási rendszerben annyira kevés pénzt kapnak az egészségbiztosítótól, hogy a saját területükhöz tartozó betegek ellátása is gondot jelent. A máshonnan érkezőkre már nem jut.
„Mi szívesen átvállalnánk a pogányszentpéteri és még a másik nyolc Zala megyei határhoz közel eső somogyi településnek az egészségügyi ellátását. Kapacitásunk is lenne hozzá, szakmailag is jó kihívást jelent, de nincs hozzá finanszírozás” – mondta Bátorfi József, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója.
Közben az érintett településeken lázas költözködésbe kezdtek az emberek, de csak papíron. Nagykanizsai ismerőseikhez próbálnak bejelentkezni, hogy lakcímük alapján továbbra is a hozzájuk közelebb eső zalai város kórházába járhassanak. Emiatt azonban az önkormányzatok aggódnak.
„Papíron hirtelen lecsökkenhet a lakosságszám, és ez állami normatíva csökkenéssel járhat, ami veszélybe sodorja az óvoda, az iskola, a körjegyzőség és minden hivatal működését, hiszen ha az állam a lakosok után nem fog adni pénzt, akkor nem lesz miből ezeket az intézményeket fenntartani” – mondta Didicsné Kardos Gyöngyi, Pogányszentpéter polgármestere.
A polgármesterek nemrég levelet írtak az egészségügyi miniszternek, az egészségbiztosítónak, a regionális egészségügyi tanácsoknak és a tisztiorvosi szolgálatnak is. Törvénymódosítást szeretnének, hogy az embereknek ne kelljen a jóval távolabbi kórházakba utazgatniuk. Választ egyelőre sehonnan nem kaptak.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 01:54
|




Attila hatalmas kacsájához Kinga szoliszemüvege is kellett
Attila vacsorája a Cselszövő segítségével jött létre. Kinga minden biztonsági intézkedést bevetett a hagyma okozta könnyek ellen.
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































