Beoltott gyerekeket fertőzött a H1N1

Enyhe tüneteik voltak

RTL Hírek
2010-02-03 10:28:00
Tíz diák a H1N1 elleni oltás ellenére fertőződött meg Gamáson, ahol az iskola 116 diákja közül 59-en betegedtek meg két héttel ezelőtt - mondta el a Független Hírügynökségnek Szűcs Mária, az ÁNTSZ dél-dunántúli járványügyi főosztályvezetője. A szakember hozzátette, a gamási eset járványügyi vizsgálata még nem zárult le.

A jelenlegi adatok alapján az iskolában 39-en kaptak védőoltást, közülük betegedtek meg tízen. Tüneteik enyhék voltak, két nap alatt jobban lettek, kórházba nem került senki. A járványügyi főosztályvezető továbbra is javasolja a védőoltás beadását, amivel 70-80 százalékos védettség érhető el. Szűcs Mária szerint a beoltottak, ha meg is fertőződnek, lényegesen enyhébb tüneteket produkál náluk a betegség, mint azoknál, akik nem kaptak a vakcinából.

Szűcs Mária figyelmeztetett: még nincs vége a járványnak, ezért még mindig nem késő beadni a H1N1 elleni vakcinát. A főorvos hozzátette: igaz, hogy a megbetegedések száma lassú csökkenést mutat, de a járvány fokozódó intenzitását jelzi, hogy a kórházi intenzív kezelést igénylő betegek száma nem csökkent.

A Független Hírügynökség korábban beszámolt róla, hogy összesen 59 általános iskolás diák betegedett meg még a múlt hónapban Gamáson, közülük két tanulónál H1N1-vírust mutattak ki, de senki sem szorult kórházi kezelésre.

A gamási iskolában az igazgató január utolsó hetében rendkívüli szünetet rendelt el, ami egy hete lejárt, így a diákok újra járhatnak tanulni. Valamennyi megbetegedett tanuló jól van, és ismét jár iskolába mind az 59.


hirdetés
Sikerkarrier: focipályáról a kifutóra
2012-02-06
Hiába hajszolták a kecskét a rendőrök
2012-02-06
Szuper Madonna a Szuper Bowl-on
2012-02-06
Királyi ünnep: 60 éve uralkodik II. Erzsébet
2012-02-06
Van lakásuk, mégis kapnak támogatást
2012-02-06
Titkok Kulka öltözőjéből
2012-02-06
Éhségmenet Miskolcról Budapestre
2012-02-06
Mennyit ér a fizetés?
2012-02-06
„Nem volt esélyük a szabadulásra”
2012-02-06
Műkincset rabolt a portás
2012-02-06

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)