Legalább öt halott az erőműrobbanásban

A katasztrófa az erőmű tesztelésekor következett be

RTL Hírek
2010-02-08 08:55:00
A mentőcsapatok továbbra is túlélők után kutatnak abban az amerikai erőműben, amelyet vasárnap rázott meg hatalmas robbanás. A hatóságok tájékoztatása szerint a middletowni gáztüzelésű erőműben bekövetkezett detonációban legkevesebb öt ember életét vesztette és 12-en megsebesültek. Félő azonban, hogy az áldozatok száma ennél is magasabb lehet. Nem világos ugyanis egyelőre, hogy hányan tartózkodtak az épülőfélben lévő erőműben a robbanás idején.

„Annyit tudunk, hogy 12 ember megsérült, öten pedig életüket vesztették” - mondta Middletown polgármestere egy vasárnapi sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy a terrormerénylet lehetőségét kizárták. Sebastian Giuliano szerint a robbanás egy tesztelési eljárás során következett be, ereje pedig akkora volt, hogy a közeli házak ablakait is betörte, és a néhány kilométerrel távolabb álló házak is megremegtek.

A polgármester szerint az erőműben egy átlagos napon 100-200 ember tartózkodott, ám nem tudni, hogy vasárnap mennyien voltak az épületekben. A város egyik tűzoltósági illetékese ugyanakkor arról számolt be, hogy értesüléseik szerint nagyjából ötvenen tartózkodtak a helyszínen a robbanás idején.

A 620 megawattos Kleen erőművet évek óta építik Connecticut szövetségi államban. Az erőmű egy folyó partján, Middletown külvárosánál található, elég közel lakóházakhoz. Az Energy Investors Funds nevű cég nemrég szerezte meg az üzem tulajdonjogának 80 százalékát. A tervek szerint valamikor 2010-ben kellene teljesen üzembe helyezni az erőművet.

Forrás: AFP/Független Hírügynökség


hirdetés
POKOLI: Tűzlabdák kavalkádja
2010-09-03
Nem tudni, miért ölt az alsóörsi gyilkos
2010-09-02
Pezsgő életre számítanak a CET gyomrában
2010-09-02
Se gáz, se meleg víz a középiskolában
2010-09-02
Kamaszt ölt az öngyújtógáz
2010-09-02
Betilthatják a mefedront
2010-09-02
Túlzsúfolt kollégiumok Pécsett
2010-09-02
„Lakoma” a föld alatt
2010-09-02
Az orvosokat is védjék, ne csak a tanárokat
2010-09-02
EXTRA: Több tucat tűzoltó mentette ki a lovat
2010-09-02