Víz alá nyomta 4 éves lányát

Nevelőszülőkhöz került a kislány

RTL Hírek
2010-02-09 09:55:00
Vízzel kínozta meg egy amerikai katona a négy éves lányát, mert nem tudta elmondtani az ábécét - közölte Washington állam rendőrsége. A szimulált vízbefojtás Guantanamo óta be van tiltva.

A rendőrséget rendzavarás miatt riasztották a Washington állambeli Yelmben. Egy részeg, kevlár sisakot viselő katona ugyanis fel-alá járkált a környéken, és azzal fenyegetőzött, hogy betöri a szomszédok ablakait. A kiérkező járőröknek a 27 éves katona barátnője árulta el, hogy a férfi előzőleg megbüntette négy éves lányukat. A rendőrök ezután kezdték el keresni a kislányt, akire végül a fürdőszobában elbújva találtak rá.

Mint kiderült, a kislány nem tudta elmondani az ábécét, ezért az apja a csap alá tartotta a fejét. 2Ez a szimulált vízbefojtási technika egyik nagyon egyszerű formája” - mondta a helyi rendőrfőnök utalva a terrorizmussal vádolt gyanúsítottak kihallgatási technikájára, amely - hivatalosan - be van tiltva, mint a kínzás egyik formája. „És a mi még rosszabb, hogy a kislány fél a víztől” - tette hozzá Todd Stancil – „az apja szerint éppen ezért ez kiváló módszer volt a megbüntetésére.” Az apát a rendőrség őrizetbe vette, majd a bíróság vádat emelt ellene testi sértés miatt, a kislányt pedig nevelőszülőknél helyezte el a gyámhatóság.

Forrás: AFP/Független Hírügynökség

A kép illusztráció!


hirdetés
Romhalmazzá vált határátkelők
2010-09-03
Szemfényvesztés orosz módra
2010-09-03
Halált okozott az elszakadt vontatókötél
2010-09-03
POKOLI: Tűzlabdák kavalkádja
2010-09-03
„Lakoma” a föld alatt
2010-09-02
Az orvosokat is védjék, ne csak a tanárokat
2010-09-02
Nem tudni, miért ölt az alsóörsi gyilkos
2010-09-02
Pezsgő életre számítanak a CET gyomrában
2010-09-02
Se gáz, se meleg víz a középiskolában
2010-09-02
Kamaszt ölt az öngyújtógáz
2010-09-02