Halovány az építkezési kedv

11 éve nem adtak ki ilyen kevés engedélyt

RTL Hírek
2010-02-24 10:03:00
Tizedével kevesebb lakás épült fel tavaly az azt megelőző évhez képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből. Ezzel együtt csökkent a kiadott építési engedélyek száma, az már harmadával. A visszaesés az adatok szerint az év második felében volt erőteljesebb.

Tavaly 32 ezer lakás kapott használatba vételi engedélyt, ez összességében 11 százalékkal marad el a 2008-as évtől - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében. A visszaesés leginkább a lakossági építkezések terén mutatkozott meg: ötödével kevesebb lakás épült. A vállalkozók által és az eladásra szánt lakások száma is csökkent, igaz, az már csak 3 százalékkal.

Az elmúlt évben egyébként a legtöbb új lakást - az összes több mint felét - vállalkozások építették. Az új lakások átlagos nagysága 89 négyzetméter, ez alig marad el a korábbi évtől. Az építkezések területi megoszlását tekintve tovább erősödött a főváros szerepe, egyharmadát adva az országos lakásépítésnek.

A KSH jelentése szerint az elmúlt évben több mint 28 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt. Ez 35 százalékkal kevesebb, mint 2008-ban. Az új engedélyek száma minden megyében csökkent, a visszaesés fokozatos volt. A jelentés megjegyzi, hogy az építési szándék visszaesése miatt az elmúlt 11 évet tekintve 2009-ben volt a legalacsonyabb a lakásépítési engedélyek száma.

A kiadott engedélyek szerint 2,7 millió négyzetméternyi lakóépület és 3,3 millió négyzetméternyi nem lakóépület felhúzását tervezik. A beépített terület fele a tervek szerint egylakásos ház lesz.

Tavaly egyébként 4100 lakás szűnt meg, ez 10 százalékkal több, mint a megelőző évben. Budapesten másfélszeres volt a növekedés, elsősorban az avulás és a területrendezés miatt. A megszűnt lakások 29 százaléka, a főváros esetében pedig több mint fele önkormányzati tulajdonban volt.

Forrás: Független Hírügynökség


hirdetés
Előzetes: Szétrobbant egy ház Budapesten
2012-02-04
Előzetes: Hó alatt az ország
2012-02-04
CSAPDA: Buszt ejtett foglyul a hó
2012-02-04
HÓHELYZET: Döbrököz is fehérbe borult
2012-02-04
HAVAZÁS: Pásztót is beborítja a hó
2012-02-04
Visszatért Madonna
2012-02-03
Budapesten az opera rosszfiúja
2012-02-03
Vigyázat! Brutális bűncselekmények!
2012-02-03
Visszaköltözhetnek a lakók
2012-02-03
Tanítási szünet, faosztás és készenlét
2012-02-03

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)