Porrá lett a meteor
Nem volt egyéb, mint egy méretes hullócsillag

Az égi jelenséget a webkamerák ugyanabban a percben rögzítették a Pest megyei Örkényben, mint Szlovákiában. A hangsebesség több tízszeresével száguldott. A hangja, - a robaj - később érkezett csak meg a Földre. Valaki azt is rögzítette.
Feledi György pilótának és kollégájának, a kapitánynak hirtelen fogalma sem volt: mi történhetett. Madridból tartottak vissza Budapestre.
„Elindult valami nagyon gyorsan lefelé. Én rögtön a kapitányra ránéztem, és látom, hogy balra kinézett pár másodpercre - elkezdtem ütögetni: Andris, Andris! Mi volt ez?” – mesélte Feledi György pilóta.
Lenn a Földön nappali fényességet láttak a sötét éjszakában. A robaj a borsodi Aggteleken, a házak ablakait is megrengette.
Kazincbarcikán azt hitték, hogy felrobbant a vegyi kombinát. Putnokon terrortámadásról beszéltek. Néhányan pedig azt terjesztették, hogy megérkeztek az idegenek.
A katasztrófavédelemnél nem gyanakodtak UFÓ-kra, ők hívogatták végig a környékbeli gyárakat.
„Nekünk az a feladatunk, hogy a lakosságot, amennyiben tudjuk, nyugtassuk meg” – mondta Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
A nagyjából 1 méter átmérőjű meteoritdarab Pozsony felett csapódott a légterébe. A levegőtől lobbant lángra, nagyjából 100 kilométer magasan, a Földtől tízszer akkora távolságban, mint ahol a repülők közlekednek. Alig érte el Kassát, egy pillanat alatt szétrobbant.
„Ez egy azonosított repülő tárgy. Tehát pontosan tudjuk, hogy mi ez a jelenség. Azért gondolják, hogy ez valamilyen különleges vagy természetfölötti dolog volt, mert ritka egy ilyen jelenség” – mondta Sárneczky Krisztián, a Magyar Csillagászati Egyesület titkára.
Alig maradt valami belőle. Órákkal később a cseh Brno könyékén már csak porszemeket rögzítettek. Mégis ha valaki kért, kívánt valamit a ritka égi jelenségtől, vágya könnyen teljesülhet. Ugyanis nem volt egyéb, mint egy méretes hullócsillag.




Attila hatalmas kacsájához Kinga szoliszemüvege is kellett
Attila vacsorája a Cselszövő segítségével jött létre. Kinga minden biztonsági intézkedést bevetett a hagyma okozta könnyek ellen.
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































