Nem nyilvános a sávolyi tanulmány

Aggályos a beruházás

RTL Híradó - Manhalter Dániel
2010-03-05 12:07:00
A következő héten aláírják a sávolyi motorversenypálya támogatásáról a szerződést - ezt ígéri kormány. A versenypálya húszmilliárd forint állami támogatást kap, de még mindig nem nyilvános az a tanulmány, ami alapján ezt a döntést meghozták. Ráadásul a pénzügyminisztérium szerint is aggályos a beruházás.

Motor helyett munkagép megy a tervezett sávolyi MotoGP-pályán. Eddig már ötmilliárd forintot fektettek be.

Még 20 milliárd forint állami támogatást és a 15 milliárd forint állami hitelgarancia kell, hogy a makettból valóság legyen. Ezt a pénzt egy tanulmány alapján adja majd a beruházónak a Magyar Fejlesztési Bank. De ez a tanulmány eddig nem volt nyilvános, pedig még a miniszterelnök is erre utasította a bankot. Az MFB ugyanis attól tartott, hogy ha kiadják a tanulmányt, akkor beperli őket a dokumentumot tanulmányt készítő cég vagy a MotoGP kivitelezője.

Pénteken Suchman Tamás kormánybiztos ígérte meg, hogy nyilvános lesz a tanulmány, a szerződést pedig aláírják.

„Úgy tűnik, hogy a hét elején de legkésőbb szerda öt óráig a szerződéscsomag aláírható” – mondta Suchman Tamás (MSZP), a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke.

A beruházással kapcsolatban a pénzügyminiszternek is vannak aggályai. A minisztérium tanulmányában az áll, hogy nincs meg a beruházásra a fedezet. Ennél többet azonban nem mondott.

„A pénzügyminisztérium felvetett aggályokat az uniós szabályozással kapcsolatban,ezt követően a kormány hozott egy döntést” – mondta Oszkó Péter.

Ha valóban aláírják a szerződést, a tervek szerint idén ősszel indulhatnak a futamok Sávolyon.


hirdetés
A rendőrök is öltek meg túszokat?
2010-09-09
326 boldogító igen hangzott el szimultán
2010-09-09
BALESET: Tűzoltók szedték ki kocsijából
2010-09-09
Régészeti szenzáció Szegeden
2010-09-08
Sokat hallgatott el az előző kormány
2010-09-08
Tampontolvajokra csaptak le
2010-09-08
Vergődik a forint
2010-09-08
Felújítás miatt tartott tovább a nyáriszünet
2010-09-08
Nehezebb lesz reklamálni a betegeknek
2010-09-08
Ítéltek a leszázalékolási botrány ügyében
2010-09-08

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)