Házkutatás Pintér Sándor cégénél

Iratokat és számítógépeket foglaltak le

RTL Hírek
2010-03-10 13:13:00
Számítógépeket és több ezer oldalnyi iratot foglaltak le a vám- és pénzügyőrség nyomozói Pintér Sándor cégénél, szerdán délelőtt. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) XIV. kerületi, Angol utcai központi épületéből szerdán délután egy órakor jöttek ki a nyomozók, és az autójukba több köteg iratot, illetve számítógépeket tettek be.

A nyomozók reggel óta házkutatást tartanak a zártkörű részvénytársaság központjában. A cég elnöke Pintér Sándor, a Fidesz egykori belügyminisztere az elnöke, a vezérigazgató pedig az a Tasnádi László, akit a 2002-es kormányváltás után távolítottak el az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal bűnügyi igazgatói székéből. Úgy tudni, a cég ellen adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt nyomoznak, a VPOP későbbre ígért tájékoztatást.

A cég honlapján, objektumőrzési referenciák között szerepel többi közt az OTP és az MKB bank országos hálózata, a BÁV Rt. országos hálózata, a Magyar Honvédség, a Terrorháza Múzeum vagy éppen a MOL és a Főtáv vagy a MÁV is. A biztonságtechnikai referenciák között a BKV, a Fővárosi Közlekedési Felügyelet, a Magyar Rádió, a Környezetvédelmi Minisztérium, a Magyar Államkincstár, de a Magyar Posta, a Művészetek Palotája és a Magyar Villamos Művek is több bevásárlóközpont mellett.

Az Index azt írja, hogy a cég neve legutóbb a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának zsarolási ügyét követően került a sajtóba. A HVG azt állította, hogy a Pintér cége partneri viszonyban állt a rektor által állítólag a DHL-nek beajánlott kisebb biztonsági céggel. A CBSZ azonban egyébként is fontos szerződő partnere a honvédségnek, a HM EI Zrt.-n keresztül ugyanis évi nettó 450 millió forinttal részesül a laktanyák őrzésére kifizetett milliárdokból.

A kép illusztráció!


hirdetés
POKOLI: Tűzlabdák kavalkádja
2010-09-03
Nem tudni, miért ölt az alsóörsi gyilkos
2010-09-02
Pezsgő életre számítanak a CET gyomrában
2010-09-02
Se gáz, se meleg víz a középiskolában
2010-09-02
Kamaszt ölt az öngyújtógáz
2010-09-02
Betilthatják a mefedront
2010-09-02
Túlzsúfolt kollégiumok Pécsett
2010-09-02
„Lakoma” a föld alatt
2010-09-02
Az orvosokat is védjék, ne csak a tanárokat
2010-09-02
EXTRA: Több tucat tűzoltó mentette ki a lovat
2010-09-02