Brutálisan magas áramszámlát kaptak

A villanyóra 75 %-kal többet mért

RTL Híradó - Manhalter Dániel
2010-03-10 17:10:00
Háromszázezer forintot kell befizetnie egy budapesti családnak, mert az áramszolgáltató szerint tönkretették a villanyórát egy speciális mágnessel, azért, hogy kisebb legyen a számlájuk. A család ezt tagadja, azt mondják, hogy éppen ők hívták ki a szerelőt, mert az óra túl sokat mért.

Egyeztetésen volt a Halász család. Az ELMÜ-től azt kérdezték: mit tegyenek, hogy ne kelljen befizetniük a 300 ezer forintos büntetést.

„Meghívtak minket az egyeztetésre, ahol elmondták nekünk, hogy mehetünk pereskedni” – mondta Halász Éva Ágnes.

Mikro, világítás, hifi: ezek fogyasztják a család lakásában az áramot. De sokallták a számlát, ezért még az ősszel kihívták a szerelőt.

„2006-ban szereltek fel egy új órát és 2009-ben szóltunk, hogy ez szerintünk sokat mér” - tette hozzá.

Igazuk volt. Az óra 75 százalékkal többet mért. De az ELMÜ szerint ilyen durva hiba csak akkor lehetséges, ha valaki egy, az interneten is kapható mágnessel tönkreteszi az órát. Erről a szupermágnesről a hirdetésekben azt írják, hogy lelassítja az óra forgását. De a mérnökök szerint ugyanígy fel is gyorsíthatja a pörgést. A család azonban tagadja, hogy ilyet használtak volna.

„Ha biztos valaki abban, hogy nem vétkes ebben az ügyben, akkor midig azt javasoljuk, hogy tegyen büntetőfeljelentést az ügyben, hiszen valaki konkrét kárt okozott. Nyilván, ha ezt megtudjuk, akkor ez az egész ügyet újraértékeli” – mondta Boros Norbert, az ELMÜ szóvivője.

Az ELMŰ tapasztalatai szerint az utóbbi időben egyre többen manipulálják mágnessel a mérőórákat.


hirdetés
POKOLI: Tűzlabdák kavalkádja
2010-09-03
Az orvosokat is védjék, ne csak a tanárokat
2010-09-02
Nem tudni, miért ölt az alsóörsi gyilkos
2010-09-02
Pezsgő életre számítanak a CET gyomrában
2010-09-02
Se gáz, se meleg víz a középiskolában
2010-09-02
Kamaszt ölt az öngyújtógáz
2010-09-02
Betilthatják a mefedront
2010-09-02
Túlzsúfolt kollégiumok Pécsett
2010-09-02
„Lakoma” a föld alatt
2010-09-02
EXTRA: Több tucat tűzoltó mentette ki a lovat
2010-09-02