Hagyó már csak haszonélvező

10 éves lánya nevére íratta budapesti ingatlanjait

RTL Híradó - Kiss Anita
2010-03-10 17:59:00
Lánya nevére íratta budapesti ingatlanjait Hagyó Miklós - tudta meg a HVG. A képviselő múlt hét pénteken ajándékozta hivatalosan is 10 éves lányának a XII. kerületi lakását és telkét. Hagyó Miklós azt mondta, hogy az ajándékozásban semmi sem korlátozza, illegális tranzakciókkal pedig nem veszélyeztetné családja nyugalmát.

Egy XII. kerületi társasházban van lakása Hagyó Miklósnak- illetve csak volt. Az ingatlan ugyanis most már hivatalosan nem az övé, hanem 10 éves lányáé. A HVG információi szerint a volt szocialista főpolgármester-helyettes március 5-én a 12. kerületi lakást, és egy szintén 12. kerületi telket átíratta a lánya nevére úgy, hogy a haszonélvezet az övé maradt.

Hiába csengettünk senkit nem találtunk otthon. Később kiderült, hogy ez nem véletlen, Hagyó ugyanis egy harmadik lakásban lakik. Kerestük, telefonon is, de nem kívánt nyilatkozni. A Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy „XII. kerületi ingatlanja közül kettőt íratott lánya nevére. Ezen kívül egy ingatlan van még a nevén, amelyet 2007 nyarán vásárolt, és amelyet nem készül más nevére íratni, sem eladni, mivel jelenleg is ez az otthona. "

Hagyó Miklósról a BKV korábbi vezérigazgatója azt állította, törvénytelenül kapott pénzt BKV körüli cégektől. Balogh Zsolt azt mondta, hogy ő maga is adott át ilyen pénzt Hagyónak.

Balogh Zsolt nyilatkozata a HIR TV-ben: ..Konkrétan én egy alkalommal adtam át 15 millió forintot – hogyan – egy nokiás dobozban közvetlenül a Hagyó úrnak…

Az ügy kirobbanása után a volt főpolgármester-helyettes felfüggesztette MSZP-s tagságát, de állítja, hogy ártatlan.

A híradónknak nyilatkozó ügyvéd szerint, az ingatlanok átíratását csak speciális esetben lehet érvényteleníttetni.

„Valaki, akinek jogos érdekét sérti ez az átruházás, egy sértett, egy magánfél, vagy a munkáltató kérheti a bíróságtól, hogy érvénytelenítsék az átruházást” – mondta Magyar György, ügyvéd.

Hagyó Miklós az ajándékozással kapcsolatban azt mondta, hogy: " Sohasem veszélyeztette és nem is veszélyeztetné a saját és családja nyugalmát illegális tranzakciókkal, és nem rombolná le 42 év munkáját." Hagyó Miklós cáfolta, hogy külföldre készülne. Azt mondta, hogy Budapesten él és itt is fogja tisztázni magát.

Hagyó Miklóst még nem hallgatták ki a BKV ügyben, és nem is gyanúsított. Ráadásul a képviselőt mentelmi joga védi. Parlamenti mandátumáról ugyanis nem mondott le.


hirdetés
Előzetes: Szétrobbant egy ház Budapesten
2012-02-04
Előzetes: Hó alatt az ország
2012-02-04
CSAPDA: Buszt ejtett foglyul a hó
2012-02-04
HÓHELYZET: Döbrököz is fehérbe borult
2012-02-04
HAVAZÁS: Pásztót is beborítja a hó
2012-02-04
Időjárás-jelentés
2012-02-04
Visszatért Madonna
2012-02-03
Budapesten az opera rosszfiúja
2012-02-03
Vigyázat! Brutális bűncselekmények!
2012-02-03
Visszaköltözhetnek a lakók
2012-02-03

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)