Sorozatos házkutatás Budapesten

Hét embert letartóztattak

RTL Híradó - Erdélyi Angelika, Pap-Tóth Erika
2010-03-10 18:09:00
Hét embert őrizetbe vettek, és egyszerre több helyen tartottak házkutatást a Vám- és Pénzügyőrség nyomozói Budapesten és Pest megyében. Különösen nagymértékű adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt folyik az eljárás. Az RTL Híradója úgy tudja, az egyik cég, ahonnan számítógépeket és iratokat vittek el a nyomozók, éppen az, amely nemrég az eredetiségvizsgálat új informatikai rendszerének létrehozására kapott csaknem 5 milliárd forintos megbízást.

Több, a Vám- és Pénzügyőrséghez tartozó autó várakozott az egyik budapesti irodaház mellett. Aztán egyszercsak megjelentek a zöld egyenruhás nyomozók, sorban, egymás után hozták ki a számítógépeket, és dokumentumokat az épületből. A kocsik csomagtartója gyakorlatilag megtelt a lefoglalt tárgyakkal. A házkutatást az egyik irodát bérlő cégnél tartották, nem az irodaház működtetőjénél.

„A Civil Biztonsági Szolgálatnak az Angol utca 77. szám alatti irodaházának az egyik bérlője ellen folyik egy büntető eljárás, náluk volt úgy tudom házkutatás. De ez a Civil Biztonsági Szolgálatot csak annyiban érintette, hogy kettő darab bérleti szerződés és ahhoz tartozó számlák átadásra kerültek a VPOP-nak” – mondta Szabó Iván, a CBSZ jogi képviselője.

A bérlő cég egy másik irodája előtt is pénzügyőrautó állt, és a csomagtartóban szintén dokumentumok voltak. A vám- és pénzügyőrök egyszerre több helyen tartottak házkutatást Budapesten és Pest megyében, különösen nagymértékű adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt.


„Az akció során 7 személyt vett őrizetbe a Vám-és Pénzügyőrség nyomozószolgálata, az információk ellenőrzése folyik, a kihallgatások folyamatban vannak. Elképzelhető, hogy a gyanúsítotti kör a későbbiekben még bővülhet” – mondta Sipos Jenő, a VPOP szóvivője.

Az RTL Híradója úgy tudja, az érintett cég az, amelyik tavaly év végén kapott csaknem 5 milliárd forintos megbízást az eredetiségvizsgálat új informatikai rendszerének kiépítésére. Mivel a cég a megbízást nagyon gyorsan teljesítette, felmerült a gyanú, hogy a pályázatot rájuk szabták. A rendőrség már nyomoz az ügyben, hűtlen kezelés miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen.


hirdetés
9 perc alatt fogták el a bankrablót
2012-02-08
Mitől járnak jobban a kiskeresetűek?
2012-02-08
2300 embert küld el a Nokia
2012-02-08
Véletlenül lőtte le magát a 13 éves fiú
2012-02-08
Meghódították az internetet a Hummerek
2012-02-08
CUDAR IDŐ: Már a fókáknak is elég a hidegből
2012-02-08
Előzetes: Mindenkit megihlettek a beszakadt Hummerek
2012-02-08
KIRÁLY L. NORBI: „Félek az öregedéstől”
2012-02-08
Előzetes: Bedöglött autók, befagyott vízvezetékek
2012-02-08
Időjárás-jelentés
2012-02-08

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)