Milliárdokat fizettek a szabálytalan autósok

A bírságok nőttek, a balesetek száma viszont drasztikusan csökkent

RTL Híradó - Bánovics Attila, Független Hírügynökség
2010-03-10 18:23:00
Tavaly több mint 15 milliárd forint közigazgatási bírságot vetettek ki a szabálytalanul közlekedő autósokra. Van olyan város, ahol háromszor annyi büntetést fizettek a sofőrök 2009-ben, mint 2008-ban. A rendőrök szerint azonban az objektív felelősség bevezetésének köszönhetően nemcsak a bírságok összege nőtt, hanem a balesetek száma is csökkent.

71 kilométer per óra lakott területen belül 30 ezer forintba kerül az autósnak, ha bemérik.
Tavaly a közigazgatási bírságok 86 százalékát gyorshajtás miatt szabták ki.

Az objektív felelősség bevezetése óta folyamatosan csökken a balesetek száma. Tavaly 179-el kevesebben haltak meg az utakon, mint 2008-ban. A Magyar Autóklub szerint szükség van a szigorú büntetésekre.

„Ugye a medvét úgy tanítják táncolni, hogy ráküldik a parázsra és kapkodja a lábát. Ha az autóst nem büntetik meg, és nem csinálnak semmit, ha száguldozik, akkor olyan öncélúvá válik minden, öntörvényűvé válik, és azt csinál, amit akar. Ennek határt kell szabni” – mondta Koncz István, a Magyar Autóklub régiós elnöke.

A rendőrök munkáját modernebb traffipaxok és autóba szerelt kamerák is segítik. Egy tavaly nyári felvételen az látszik, amint néhány másodperc alatt három autós is piros jelzésnél hajt át a kereszteződésben. A büntetés egyenként 100 ezer forint. 2009-ben egyébként a 15 milliárdos közigazgatási bírságon túl három és fél milliárd forint helyszíni bírságot is kiszabtak az autósokra.

Az objektív felelősség bevezetése óta a balesetek száma csak kis mértékben csökkent, a halálos baleseteké azonban drasztikusan: 2001 óta 34 százalékkal. A rendőrök azt mondják: ennek az az oka, hogy a legveszélyesebb útszakaszokon ellenőriznek a leggyakrabban.


hirdetés
9 perc alatt fogták el a bankrablót
2012-02-08
Mitől járnak jobban a kiskeresetűek?
2012-02-08
Véletlenül lőtte le magát a 13 éves fiú
2012-02-08
2300 embert küld el a Nokia
2012-02-08
Meghódították az internetet a Hummerek
2012-02-08
CUDAR IDŐ: Már a fókáknak is elég a hidegből
2012-02-08
Előzetes: Mindenkit megihlettek a beszakadt Hummerek
2012-02-08
KIRÁLY L. NORBI: „Félek az öregedéstől”
2012-02-08
Előzetes: Bedöglött autók, befagyott vízvezetékek
2012-02-08
Időjárás-jelentés
2012-02-08

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)