„Valami megmozdult a gazdaságban”

Kisebb visszaesés, magasabb infláció

RTL Hírek
2010-03-11 12:00:00
Februárban a vártnál némileg kedvezőbben alakult az államháztartás helyzete, a hiány 381,9 milliárd forint volt, az első negyedév végére a vártnak megfelelően a bruttó hazai termék 2,5 százaléka a deficit. A recesszió mélypontja a tavalyi harmadik negyedévben volt, azóta az ipari termelés, az export, a beruházások egyaránt kedvezőbben alakulnak, ezért a Pénzügyminisztérium módosított korábbi előrejelzésein. Valami megmozdult a gazdaságban - mondta csütörtökön Katona Tamás pénzügyi államtitkár. A kormány pénteken küldi el az Állami Számvevőszéknek véleményezésre az államháztartás állapotáról szóló jelentésüket.

A PM tartja előrejelzését, az államháztartás hiányát változatlanul a bruttó hazai termék (GDP) 3,8 százalékában jelöli meg - mondta csütörtökön Katona Tamás, a tárca államtitkára. Az év első három hónapjában a költségvetési szervek továbbra is fegyelmezetten gazdálkodtak - tette hozzá.

A PM februárban több ponton módosította éves előrejelzését. A GDP 2009-es visszaesése a korábban számoltnál kisebb lett, 6,3 százalék. A mélypont a harmadik negyedévben volt, azután elindult az ipari termelés és az export is - mondta Katona Tamás. A tavalyi GDP 26 ezer milliárd forint volt, 100 milliárddal nagyobb a vártnál - tette hozzá.

A gazdasági folyamatokat látva az idei GDP-csökkenést egy hónapja szállították le 0,2 százalékra. Az ipari termelés januárban már erőteljesebben, 5,7 százalékkal nőtt 2009 első hónapjához képest, decemberrel összevetve pedig 8,8 százalékkal. A külkereskedelmi várakozások számottevően javulnak: az export 3,6 helyett 5,5 százalékkal nőhet 2010-ben, az import kisebb mértékben, 4,4 százalékkal bővülhet, a tőkemérleggel együtt az államadósság finanszírozása saját erőből megoldható. A beruházások is erőteljesebben 0,8 helyett 1,3 százalékkal gyarapodhatnak. Valami megmozdult a gazdaságban - kommentálta az adatokat Katona Tamás. Az inflációt most magasabbra várják (4,1 helyett 4,3 százalékban), aminek oka a világgazdaság erősödése miatt megnövekvő energiaigény okozta áremelkedés.

A kormány - törvényi kötelezettséget teljesítve - a választások első fordulója előtt 30 nappal elkészítette a részletes jelentést a költségvetésről, s azt pénteken átadják véleményezésre az ÁSZ-nak, majd ezt 16 nap múlva nyilvánosságra hozzák - mondta Katona Tamás. A márciusi államháztartási adatokat tartalmazó gyorsjelentést az első választási forduló előtt nyilvánosságra hozza a PM, de a - mostanihoz hasonló - részletes tájékoztatót csak utána tartják meg - mondta kérdésre válaszolva az államtitkár.

Forrás: Független Hírügynökség


hirdetés
Előzetes: Szétrobbant egy ház Budapesten
2012-02-04
Előzetes: Hó alatt az ország
2012-02-04
CSAPDA: Buszt ejtett foglyul a hó
2012-02-04
HÓHELYZET: Döbrököz is fehérbe borult
2012-02-04
HAVAZÁS: Pásztót is beborítja a hó
2012-02-04
Visszatért Madonna
2012-02-03
Budapesten az opera rosszfiúja
2012-02-03
Vigyázat! Brutális bűncselekmények!
2012-02-03
Visszaköltözhetnek a lakók
2012-02-03
Tanítási szünet, faosztás és készenlét
2012-02-03

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)