Nyugodt ünnepre számít a rendőrség

Az állami megemlékezésekre és a pártok nagygyűléseire fókuszálnak

RTL Híradó - Gál Balázs
2010-03-11 17:19:00
Budapesten összesen 107 rendezvényt jelentettek be eddig március 15-e kapcsán, ezek egy része viszont már hétvégén elkezdődik. A fővárosban többfelé forgalomkorlátozásokat vezetnek be vasárnaptól. Az intézkedések leginkább az I. az V. és a VIII. kerületeket érintik. A korlátozásokat legkésőbb kedd délutánig mindenhol feloldják.

Szakadó hóesésben díszítették csütörtök délelőtt a Nemzeti Múzeumot. A kertben még csak egy óvodás csoport gyakorolt, az ünnepi program díszleteit viszont már elkezdték felszerelni.

A fővárosban eddig összesen 107 különböző megemlékezést vagy demonstrációt jelentettek be. A rendőrség különösen nagy figyelmet fordít idén az állami megemlékezésekre és a pártok nagygyűléseire.

„Ezeken a helyszíneken már napokkal korábban várakozási, megállási tilalmat rendeltünk el, illetve helyezünk ki táblákat, pontosan azért, hogy az ide érkező résztvevők és a tömeg megfelelően tudja megközelíteni ezeket a helyszíneket” – mondta Bozsó Zoltán dandártábornok, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója.

Lezárják, valamint tilos lesz megállni autóval egyebek mellett a Kossuth tér, a Nemzeti Múzeum és az Akadémia környékén. A Lánchidat egész napra lezárják a forgalom elől, valamint a megemlékezések miatt tilos lesz megállni az Erzsébet híd pesti hídfőjénél és Budán, az Attila út egy részén.

Az MSZP a Pilvax közben tartja ünnepi rendezvényét, míg a Fidesz Budán, az Attila úton ünnepel. A szervezők több ezer emberre számítanak mindkét párt rendezvényén. A rendőrség szerint idén nincs információjuk arról, hogy az állami- vagy bármelyik más, március 15-i rendezvényt bárki is meg akarná zavarni.

Az ünnepi programokról részletes információk találhatók a www.magyarorszag.hu/marcius15 weboldalon.


hirdetés
Előzetes: Szétrobbant egy ház Budapesten
2012-02-04
Előzetes: Hó alatt az ország
2012-02-04
CSAPDA: Buszt ejtett foglyul a hó
2012-02-04
HÓHELYZET: Döbrököz is fehérbe borult
2012-02-04
HAVAZÁS: Pásztót is beborítja a hó
2012-02-04
Időjárás-jelentés
2012-02-04
Visszatért Madonna
2012-02-03
Budapesten az opera rosszfiúja
2012-02-03
Vigyázat! Brutális bűncselekmények!
2012-02-03
Visszaköltözhetnek a lakók
2012-02-03

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)