Három és fél millió vendég öt év alatt

Koncerttel ünnepel a Művészetek Palotája

RTL Hírek
2010-03-11 18:19:00
Március 14-én lesz ötéves a Művészetek Palotája. Az intézmény több mint ötezer eseményén csaknem 3,5 millió vendég volt.

Az ünnepi koncerten a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Brahms-, Kodály- és Bartók-műveket játszik majd. Külön érdekesség, hogy a műsort vezénylő főzeneigazgató, Kocsis Zoltán is zongorázik majd.

Kiss Imre vezérigazgató elmondta, hogy a Művészetek Palotája megépülése kormányokon átívelően valósult meg. Külön kiemelte Demján Sándor szerepét, és büszke arra is, hogy a válság és egyéb nehézségek ellenére sem kellett alább adniuk a színvonalat.

Az öt év alatt 3,5 millió látogató fordult meg a Művészetek Palotájában. Minden tizedik vendégük külföldi volt. Az épületben vezetéseket is tartanak, eddig csaknem 67 ezren nézték meg a házat - tette hozzá.

A születésnap alkalmából fotópályázatot hirdettek, amelyre csaknem 3400 képet küldtek be. A díjakat vasárnap este 18 órakor adják át. Ekkor az előcsarnokban tárlat nyílik a legjobb fotókból.


hirdetés
Sikerkarrier: focipályáról a kifutóra
2012-02-06
Hiába hajszolták a kecskét a rendőrök
2012-02-06
Szuper Madonna a Szuper Bowl-on
2012-02-06
Királyi ünnep: 60 éve uralkodik II. Erzsébet
2012-02-06
Titkok Kulka öltözőjéből
2012-02-06
Van lakásuk, mégis kapnak támogatást
2012-02-06
Éhségmenet Miskolcról Budapestre
2012-02-06
Mennyit ér a fizetés?
2012-02-06
Műkincset rabolt a portás
2012-02-06
„Nem volt esélyük a szabadulásra”
2012-02-06

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)