Hivatalosan is jelölt az áramos gazda
A 67 éves jelölt korábban árammal védte zöldségesét a tolvajoktól

Szepessy Zsolt közölte: az Összefogás Párt miniszterelnök-jelöltje pénteken leadta a képviselői jelöléshez szükséges 750 kopogtató cédulát Tiszaújvárosban. Szoboszlai Barna erre az alkalomra lakhely elhagyási engedélyt kapott az illetékes bíróságtól, a nyilvántartásba vétel után pedig Kesznyétenbe látogatott, ahol a közlemény szerint nagy örömmel fogadták. Az országos elnök azt írja: a leadás pillanatát követően kötelezően védi őt a képviselő jelölteket megillető mentelmi jog, így minden bírósági eljárást fel kell függeszteni vele szemben.
A politikai szervezet listavezetője korábban azzal vált ismertté, hogy árammal védte zöldségesét a tolvajoktól. Emiatt egy ember meghalt, ketten pedig megsérültek. Szoboszlai Barna ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítottak eljárást. A közben politikussá avanzsált férfi programjának fontos elemei a magántulajdon védelmének erősítése, a közbiztonság javítása, valamint az idős emberek patronálása.
A mentelmi jog kérdése jelenleg több jelöltet is közelről érint: Budaházy György és Kolompár Orbán is úgy szereztek ajánlószelvényeket, hogy ellenük különböző bünetőeljárások zajlanak. Az, hogy fel kell-e függeszteni ellenük az eljárásokat, illetve Budaházy esetében szabadon kell-e engedni, több mindentől függ. Korábban Tóth Zoltán választási szakértő azt mondta a Független Hírügynökségnek, hogy akit jelöltté válása előtt vádolnak meg valamilyen törvénybe ütköző cselekedettel, azt nem védi a mentelmi jog, így az ellene folyó eljárás sem szűnik meg.
Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője szerint akkor kell felfüggeszteni az eljárásokat és szabadon engedni az érintettet, ha jogerősen nyilvántartásba veszik jelöltként. A jelöltek mentelmi joga kapcsán egyébként az OVB mondja ki a végső szót, de ők a konkrét ügyekről egyelőre nem nyilatkoztak.
Forrás: Független Hírügynökség




Attilát küldték randizni a nézők
Csütörtök este arról dönthettek a nézők, hogy melyik VV5-ös játékos randizhasson egy VV4-essel.
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































