Orbán: több mint forradalom
Hangversennyel ünnepelnek

A politikus szerint az új kormánynak egy katasztrófa sújtotta országot kell újjáélesztenie. Mint mondta: reménytelen, dühös emberek sokaságából kell erős, büszke nemzetet kovácsolni. Egy olyan erős, büszke nemzetet - tette hozzá -, amely nem tűri, hogy bárki olyan szégyent hozzon rá, mint amilyet az elmúlt 8 évben a szocialisták hoztak.
Orbán Viktor figyelmeztetett azonban arra, hogy a közvélemény-kutatások ellenére a választást el is lehet veszíteni. Mint mondta: minden a szavazófülkékben dől el, "a tét nagy és az ördög nem alszik". Éppen ezért mindenkit arra kért, "ne higgye el, hogy nélküle is megy", menjen el szavazni, és adja mindkét voksát a Fideszre.
A Zeneakadémián tartott ünnepségen, Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke, "az egyes számú párttagkönyv tulajdonosa" is köszöntötte az egybegyűlteket. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz alapítói annak idején, 22 évvel ezelőtt, nem éppen ilyen új Magyarországról álmodtak. Nem olyanról, tette hozzá, ahol a hatalmon lévők egy része idegen érdekeknek kiárulja az országot, nem olyanról, amely ország vezetői megfélemlített emberek hátán felmászva jutnak hatalomra. Kövér László a rendszerváltozás elmúlt 20 évére visszatekintve hangsúlyozta, hogy a régi riválisok közül már csak a szocialisták vannak hatalmon. "A 22 évvel ezelőtti világ még itt van velünk szemben" - fogalmazott a politikus. Forrás: Független Hírügynökség
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 00:35
|




Attila kanos kedvében volt
Az Összeférhetetlen fiú csajozni szeretett volna, tervétől pedig az sem tudta eltántorítani, hogy mindig kikosarazták.
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































