Foci Eb 2012-ben Magyarországon is?
Két stadionnal „ugorhatnánk be”

Az UEFA hivatalosan még nem kereste meg a magyar szövetséget, de a Futsal Eb idején már beszélgettünk arról, mi történik Ukrajnában - mondta a Független Hírügynökségnek az MLSZ ügyvezető alelnöke. Nemes Ferenc szerint ez a beszélgetés arról szólt, hogy ha nem megfelelően alakul a helyzet a lengyel-ukrán közös rendezésű kontinens-bajnokság rendezése kapcsán, akkor esetleg másokat is be kell vonni helyszínként. Nemes szerint a jelenlegi helyzetben Platini szavai inkább Ukrajnának szóló nyomásgyakorlásként kezelendők.
Ha hivatalosan felkérik az MLSZ-t, az azonnal foglalkozna ezzel, kiemelt ügyként kezelné - mondta Nemes Ferenc. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország szeretné megrendezni a 2013-as U-20-as vb-t, amelyhez öt erre alkalmas stadiont kell rendelkezésre bocsátani. Ezért az MLSZ ügyvezető alelnöke szerint most még korai arról beszélni, hogy jelenleg nincs a nemzetközi normákat teljesítő futballpályánk: a Puskás Ferenc Stadion és a többi létesítmény zöme állapota miatt, a megfelelő minőségű győri és újpesti pedig 30 ezernél kisebb befogadó képessége miatt nem jöhet szóba. Nemes úgy fogalmazott, hogy hivatalos Eb-felkérés esetén az ügy túlmutat az MLSZ-en, ez esetben a szövetség a kormánnyal venné fel a kapcsolatot.
Nem elképzelhetetlen, hogy az UEFA az ukrán előkészületek hiányosságai miatt felkéri Németországot és Magyarországot, hogy két stadionnal ugorjon be a 2012-es lengyel-ukrán, közös rendezésű labdarúgó kontinensviadal lebonyolításába - mondta az UEFA elnöke a német szövetség honlapjának. Michel Platini azonban hangsúlyozta, hogy ez csak egy lehetőség, mert továbbra is bíznak abban, hogy Kijev megfelelően fel tud készülni a rendezésre és nem kell változtatni az előzetes menetrenden.
Platini közölte, továbbra is bíznak az ukránokban, ahol az elnökváltás után az új vezetéstől ismét garanciát kaptak arra, hogy az összes stadion időben elkészül. Az UEFA-nak nincs B-terve, mert az azt jelentené, hogy nem bíznak az eredeti változatban, amely szerint Lengyelország és Ukrajna közösen tudja megrendezni a 2012-es kontinensviadalt - tette hozzá. Mindazonáltal az európai szövetségnek fel kell készülnie a legrosszabb esetre is, így nem zárható ki az a megoldás sem, hogy Lengyelország egyedül rendezi meg az Eb-t, illetve az sem, hogy Németországot és Magyarországot is felkérik, hogy szálljon be két stadionnal a lebonyolításba - közölte Platini.
Az eredeti elképzelések szerint Lengyelországban Varsó, Poznan, Wroclav és Gdansk, míg Ukrajnában Kijev, Donyeck, Lvov és Harkov lenne házigazda - a tervek szerint a döntőt Kijevben rendezik. A legnagyobb problémák a kijevi, több mint 63 ezer kapacitású olimpiai stadionnal és a lvovi 33 ezres arénával vannak. Ha ezek nem készülnek el, két helyszínt kell pótolnia az európai szövetségnek. A kijevi helyszín azonban a pályázat kulcsfontosságú eleme volt, így ha nem sikerült felépíteni, Ukrajnától egy az egyben elvehetik a rendezési jogot, ekkor viszont már négy helyszín esne ki.
(A kép illusztráció!)




A Villalakók nem jutottak szóhoz egy család ajándékától
A jótékonysági hét kapcsán újabb kisfilmet néztek meg a játékosok, ezt sem bírták ki könnyek nélkül. Aztán kaptak egy jó adag disznótorost.
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.






























