Koltai álmát elmosta az eső

Reflektor
2010-09-03 03:00:00
Musical készült a Sose halunk meg című filmből, amit a lóversenypályán szerettek volna bemutatni.


Hiába reménykedett Koltai Róbert még a hét közepén, nagy álmát szó szerint elmosta az eső. A Sose halunk meg című Oscar-jelölt magyar filmből készült musicalt autentikus helyszínen, a lóversenypályán szerették volna bemutatni, a rossz időjárás miatt azonban kénytelenek voltak az utolsó pillanatban fedett helyszínre menekíteni az előadást.

A próbák jelenleg is zajlanak, bár a készítőkben érthetően nagy a csalódottság, egészen más ugyanis a Kincsem Parkban játszani a lóversenyhez ennyire szervesen hozzátartozó témájú darabot, mint egy sportcsarnokban. Pláne Koltainak, aki fiatal korában rendszeresen járt a lovira nagybátyjával, Gyuszi bácsival.

- Sok bajt okozott a szenvedély, de ha ez nincs, sosem született volna meg a film, és most nem állnánk itt.

A musicalben az ifjú Koltait egy tehetséges fiatal színész, Tasnádi Bence harmadéves színművész-hallgató játssza. Nincs könnyű helyzetben, hiszen a rendező szó szerint saját magát szeretné látni a szerepben.

- Nagyon szenvedélyesen magyaráz, és nagyon sokszor állunk le, mert szeretne mindent úgy hallani, ahogy azt ő elképzelte, nagyon összetettek ezzel kapcsolatban az élményei - mesélte Bence.

Pikali Gerdának nem csak a rossz idő okozott problémát, hanem az is, hogy ő játsza a híres "Nusika, kell egy kis husika?" jelenetet. Hát, neki husika nem nagyon kellene...

- Furcsa, mert enni kell a kolbászt a jelenetben, és én vegetáriánus vagyok. Ezt még nem próbáltuk, valami szójakolbászt fognak hozni nekem, amit kicsit bizarr, mert nem tudom, mit fog kihozni belőlem.

Persze Koltaiéknak ennél nagyobb problémájuk is van, a váratlan helyszínváltoztatás ugyanis nem tett jót a munkálatoknak. A próbák június vége óta zajlanak, rengeteg energiát fektettek a darabba, erre egy évek óta nem látott hideg őszelő keresztbe húzta a számításokat. Úgy tűnik, a lovin tényleg sok minden múlik a szerencsén... A Reflektor riportja itt látható!


A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!

Kapcsolódó cikkek
KOMMENTEK
Új hozzászólás
moderálás után jelenik meg
0/1000 karakter

hirdetés
Edvin Martonnak mindennél fontosabb a hegedűje
2012-02-11
Sütő Enikő megtalálta a boldogságot
2012-02-11
Barátok közt
2012-02-13
Már nem kedveli a viszkit a Viszkis
2012-02-10
Vállalhatatlan produkcióból siker
2012-02-10
Sorsfordító macskaharcra készülnek a Villában
2012-02-10
Sztároknak születtek, divatot diktálnak
2012-02-10
Nemzetközi filmsiker magyar sztárokkal
2012-02-10
Oláh Ibolya: „Muszáj talpra állni”
2012-02-10
Szerelmes felhívás óriásplakáton
2012-02-10