Ingyen tűzifa a rászorulóknak
Csak a 10 cm-nél kisebb átmérőjű ágakat vihetik el az erdőből

A rászorulók mindig megkapják az engedélyt az önkormányzattól. A kezdetekkor alig néhányan mentek ki az erdőbe fáért, ma azonban már egyre többen így szerzik be a télire való tüzelőt.
„Mostanra már az ötödik alkalommal több mint 60 család gyűjtött fát egy-egy ilyen alkalommal 2-3 mázsát, de egy szezonban 2-300 mázsa fa, amit el tudnak szállítani” – mondta Csanki István kisebbségi tanácsnok.
A fagyűjtőkre szigorú szabályok vonatkoznak, csak a tíz centiméternél kisebb átmérőjű ágakat vihetik el az erdőből.
„Akik ide lejönnek, azok azért jönnek, mert nem tudják máshogy megoldani, ezért kénytelenek betartani a szabályokat” – mondta Szuromi Tibor erdész.
A szakember szerint az erdőnek is jót tesz, ha télen elviszik a fölösleges gallyakat. Fautánpótlás pedig bőven van.
A hódmezővásárhelyi fagyűjtés szervezői szerint várható, hogy a jövőben még többen lesznek kénytelenek az erdőben dolgozni azért, hogy így szerezzék be a téli tüzelőt.




A nézők szerint is csalt Veronika
Megkérdeztük a netezőktől, szerintük is lefeküdt-e Veronika Péterrel?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































