Támogatásból adósság
Egy nyolcgyerekes család kálváriája

Horváthné Darab Magdolnát évekkel ezelőtt kereste fel egy vállalkozó, hogy szocpolja segítségével házat épít neki és gyerekeinek. Az építkezést el is kezdték, ám sosem fejezték be.
„Időközben volt olyan, hogy lecsukták, mert több embertől megvásárolta a szocpolt, nem lett kész a ház, nem lett bemutatva a lakhatási engedély, ezért az adóhatóság úgy rendelkezett, hogy vissza kell fizetnem a szocpolt” – mondta Horváthné Darab Magdolna.
Ez az összeg ma már kamatokkal együtt a négymillió forintot is elérte. Az APEH szabályokra hivatkozik, a szabályok szerint viszont mindegy, kinek a hibájából nem készült el egy ház.
„Ez olyan támogatás, ami ha a cél nem valósul meg, vissza kell fizetni a támogatást, ez így objektív kötelezettség” – mondta Dr. Várszeghi György, az APEH főosztályvezetője.
A rendőrség szerint évente több tucat családot sodornak ilyen adósságba a szocpollal üzletelők. Azt javasolják, folyamatosan kérjék az APEH, valamint a pénzintézetek tanácsadóinak segítségét, hiszen így elkerülhető, hogy elveszítsék a szociálpolitikai kedvezményt. Azt, hogy az eladósodott Horváth családnak milyen megoldást ajánlottak, kiderül a Házon kívülből.




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.

































