Nyíregyháza nyerte a Nemzeti Vágtát
30 milliót kap a település

Suták Vanda 96 lovas közül bizonyult a legjobbnak. Ő az, aki megnyerte a 30 millió forintos fődíjat az őt indító településnek, Nyíregyházának. Az első 16 helyezett egy-egy, a legjobb hat további egymillió forintot kapott. Így ők visszanyerhették a nevezési díjat.
A lovaknak két és fél kört, 1250 méter kellett futniuk. A verseny nem volt zökkenőmentes. A futamokban többen is buktak. Három lovas sérült meg, őket kórházban ápolják.
A kivetítők segítségével a Hősök terén 20 ezren nézhették a Nemzeti Vágtát. A szünetekben lovas-íjász bemutatóval, lovagi tornával, huszárcsatával szórakoztatták a közönséget.
A rendezvényen kézművesek, hagyományőrzők is részt vettek. Így, ha valakit kevésbé érdekelt a verseny, ott biztos talált megfelelő elfoglaltságot. A szervezők azt szeretnék, ha a verseny a magyar tradíció ünnepe lenne.
"Ez az első ilyen lovas rendezvény nagyon régóta Magyarországon, és tulajdonképpen ez az egyik nemzeti kincsünk, amelyre esetleg büszkék lehetünk" - mondta egy néző.
A rendezvény végeztével azonnal bontani kezdik a Hősök terén felállított ideiglenes lóversenypályát. Ígéretek szerint hétfő reggeltől már zavartalan lesz a közlekedés a környéken.
|
Kapcsolódó galériák |




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.


































