Jogdíj a könyvtári kölcsönzés után?

A jövőben már a könyvtári kölcsönzések után is kaphatnak majd szerzői jogdíjat az írók, fordítók, szerkesztők - írja a Népszabadság. Az erről szóló törvénytervezet hamarosan a kormány, ősszel pedig az Országgyűlés elé kerülhet. Bár az előkészítő munka már folyik, pénzt várhatóan még 2010-ben sem tud adni az állami költségvetés, az első kifizetések 2011. júniusában várhatók. A tervek szerint a kölcsönzések száma alapján állapítják meg a díjakat, a számot pedig a kiválasztott mintakönyvtárak forgalma szerint veszik figyelembe. A törvényben lesz egy legalacsonyabb és legmagasabb összeg, amelynél kevesebbet, illetve többet nem kaphat a szerző, fordító vagy szerkesztő.




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?

A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)































