Újabb jegyzetmásolós botrány Szegeden
A városban óriási a kereslet a másolt jegyzetekre

222 forint a legolcsóbb és 45200 forint a legdrágább jegyzet az egyetemi könyvesboltban. Ez persze a két szélsőség, de egy-egy tanévre – ha minden jegyzetet megvesznek a hallgatók – több tízezer forintot kell fizetniük.
„A könyvek ára úgy 2 és 8 ezer forint körül mozog, és nagyon sokan inkább fénymásolással oldják meg, ami sokkal jobban megéri. Nem lehet, ezt törvény tiltja, de nagyon sokan megcsinálják” – mondta Nagy Katalin hallgató.
„Körülbelül 50-80 ezer forintba kerülne az összes tankönyv, ha megvenném, amit a tanárok előírnak, amiből kell készülni, én ezt képtelen vagyok megfizetni” – mondta Csillik László hallgató.
A hallgatók félévente 6000 forintos tankönyvtámogatást kapnak. Szegeden óriási a kereslet a másolt jegyzetek iránt. A legtöbb egyetemista táskájában mindig van két-három komplett fénymásolat. Legutoljára egy szegedi boltban találtak több tucat lemásolt és összefűzött jegyzetet és könyvet a rendőrök. Az eredeti jegyzet ide már nem is kellett, aki bement, a bemondott cím alapján a pult alól azonnal megkapta, amit kért.
„Szegeden az elmúlt években több fénymásoló szalon ügyében is indult büntetőeljárás, mert nagyüzemi méretekben, illegálisan másolták az egyetemi jegyzeteket” – mondta Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Három éve bukott le egy fénymásoló szalon illegális jegyzetmásolás miatt. Tulajdonosa volt az első az országban, akit perbe fogtak a szerzői jog megsértése miatt. Akkor arra hivatkozott, hogy nem tudta, hogy törvénytelen, amit csinál.
„Mi fizetjük a Reprográfiai Szövetségnek a szerzői jogdíjat, innentől kezdve mi jóhiszeműen jártunk el” – mondta Tornyosi Tamás ügyvezető.
A vállalkozó a szerzői jogok megsértése miatt 2007. januárjában jogerősen 125 ezer forint pénzbüntetést kapott, és végleg elkobozták tőle az akkor lefoglalt fénymásolóit.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 02:06
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































