Néhol csoki, néhol szabadidő jár a nőknek
Már alig fogy a virág Nőnapon

Ha minden rendben volt a papírokkal és az öv is be volt csatolva, csoki járt a női sofőröknek Vas megyében. A nőnapi ellenőrzésen a férfiakra külön figyeltek.
„Nem szeretnénk, ha a Nőnap alkalmából elfogadnának egy pohár italt a vezetők. Illetve fokozatosan nézzük a biztonsági öv használatát” – mondta Polgár Zoltán őrnagy.
Pécsen a rendőrök helyett a férjek kedveskedtek a nőknek. A kereskedők szerint a Nőnap már nem nagy üzlet a virágosoknak.
„Annyira már nem tartják a Nőnapot, mint 10 évvel ezelőtt. Sokkal inkább otthon egy vacsorával, ebéddel vagy desszerttel tartják, mint virággal” – mondta Szabó Gáborné.
Szükség lesz új beosztásra a főváros XI. kerületében, hiszen az önkormányzat szabadidőt adott Nőnapra. Jövő héten naponta két órával kevesebbet kell dolgozniuk a hölgyeknek. Azt mondják, lesz helye a váratlan szabadságnak.
„Nagyon régóta szeretnék eljutni szaunázni és uszodába, de a munka és a gyerekek mellett erre ritkán van időm. Természetesen egy fodrászt és egy kozmetikust is igyekszem beiktatni” – mondta Szebeni Dóra önkormányzati dolgozó.
A Nemzetközi Nőnapot annak emlékére tarják március 8-án, hogy 1857-ben ezen a napon New Yorkban 40 ezer munkásnő sztrájkolt a férfiakéval megegyező bérért, valamint munkaidő-csökkentésért. A jogvédő szervezetek idén világszerte a nők elleni erőszak csökkentésére hívták fel a figyelmet.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 02:22
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































