Remek szezonra számítanak a Balatonon
Idén is zsúfoltak lehetnek a strandok

Zsúfolt volt tavaly a balatonfenyvesi strand. A szálláshelyek adatai alapján 2008-ban egymillió hatszázezer ember pihent a Balatonnál. A szakemberek arra számítanak, hogy az idén többen lesznek.
Az olcsó forint külföldieket csábíthat a Balatonhoz, a drága euró viszont elriaszthatja a magyarokat külföldtől. A szakemberek szerint sokan a Balatonnál töltik majd a szabadságukat ahelyett, hogy tengerparton nyaralnának. 2009 egyébként a Kulturális Turizmus Éve Magyarországon, és ehhez a Balatonnál is rengeteg program kapcsolódik majd.
„Évről évre nő a programok száma. Több mint 1000 rendezvény van a nyári időszakban, a balatoni régióban, és olyan 50 körül van az elő- és utószezoni nagyrendezvények száma” – mondta Dani Barbara, a Magyar Turizmus Zrt. balatoni igazgatója.
Vár- és múzeumtúrák tavasszal, kulturális fesztiválok nyáron, gasztronómiai rendezvények ősszel. Ilyen programokkal szeretnék még vonzóbbá tenni a Balatont azt idén.
Az egyik leghíresebb balatoni sétány, a Tagore egyelőre nem turistákkal van tele, hanem munkagépekkel dolgoznak a felújításán. Azt ígérik, hogy a májusi szezonnyitóra biztosan elkészülnek vele.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 01:36
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































