Az autógyártásban is számolnak Győrrel

A válság ellenére az idén is 200 millió eurót fordítanak a győri gyár fejlesztésére- nyilatkozta a Népszabadságnak adott interjújában Rupert Stadler, az Audi AG elnöke. Szerinte Győrrel nem csak motor-, hanem autógyárként is számolnak, és meg akarják tartani 5600 itteni munkatársukat. Az Audi termelése eddig körülbelül 10 százalékkal esett vissza, és év végéig sem várnak ennél nagyobb csökkenést - mondta a cég elnöke. A versenytársak általában 15-20 százalékos visszaeséssel számolnak. Hozzátette, hogy egyelőre azon a korábbi terven sem módosítottak, hogy 2015-ig évente másfél millió kocsit gyártanak.




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?

A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)































