Átadták a forgalomnak a Kálvin teret

A parkolósávok helyén kerékpárutat is kialakítottak

RTL Hírek
2009-10-26 18:40:00
Befejeződött a budapesti Vámház körút felújítása, így a Kálvin téren a Szabadság híd irányába kettő, a belváros felé pedig 1 forgalmi sávon lehet közlekedni. Az útszakaszon mindkét irányban kerékpársávot is kialakítottak. Demszky Gábor főpolgármester a helyszínen tartott hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a fővárosban a világháború utáni újjáépítés óta nem volt ennyi fejlesztés, mint mostanában. Hozzátette: célja, hogy egy év múlva úgy adja át Budapestet, hogy a nagyberuházások készen vannak, vagy már nem lehet azokat leállítani.

Demszky Gábor azt mondta: a koalíciós szakítás ellenére a beruházások azt bizonyítják, hogy zökkenőmentesen működik a város, egymást követi azoknak az infrastrukturális fejlesztéseknek az átadása, amelyekről a korábbi városvezetés együtt határozott. A főpolgármester szerint ezekben az MSZP és az ellenzék is partner volt, ezért reméli, hogy a város érdekében a további programokat is ez jellemzi majd. A városvezető úgy fogalmazott: a világháború utáni újjáépítés óta nem volt ennyi fejlesztés Budapesten, mint az utóbbi és a következő években.

A főpolgármester a fejlesztések között említette a 4-es metró építését és a Margit híd felújítását. Hozzátette: a metró mindkét pajzsa elérte a Kálvin teret, ezzel az alagút készültsége most 60 százalék, a megállóknak pedig csaknem 90 százaléka elkészült. Demszky Gábor kiemelte: a DBR Metró Projekt Igazgatóság nemcsak a metró építését végzi, hanem az ehhez kapcsolódó felszíni beruházásokat is megvalósítja. Ilyen volt a nemrég átadott Fehérvári úti játszótér, a Vámház körút felújítása, pénteken pedig átadják a 2-es villamos megújult megállóját és aluljáróját a Szabadság híd pesti hídfőjénél - tette hozzá a városvezető. Péntektől egyébként a 2-es villamos is teljes vonalon közlekedhet.

A hétfőn átadott Vámház körúton megindult a gépkocsi-forgalom, a parkolósávok helyén kerékpárutat is kialakítottak. A főpolgármester azt mondta: a Múzeum körúton is elkészült kétszer két forgalmi sáv, a járda építése pedig folyamatban van.

Forrás: Független Hírügynökség


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11
Szmogriadó: szigorúan büntetnek
2012-02-11
Jégtörő a levegőben
2012-02-11
Matekoztunk a benzinárakkal
2012-02-11
Vastag Csaba szokatlan szülinapi kívánsága
2012-02-11
MEGLEPETÉS: Dallal lepték meg Vastag Csabát
2012-02-11
15 percig bírta a „nemzet rozmárja”
2012-02-11
Megmérkőztek a jeges-flúgos futamon
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)