Sok oltópont bezár januárig
Eddig az emberek negyede oltatta be magát

A 204 oltóponton átlagosan napi 3 ezer embert oltottak be, november óta összesen 84 ezer ember kapta meg az ellenanyagot. Az egészségügyi miniszter szerint ez jó eredmény, és már a hatása is érzékelhető.
"A védőoltásoknak köszönhetően az elmúlt héten csökkent az influenza megbetegedésekkel orvoshoz fordulóknak a gyakorisága" – mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter.
Magyarországon eddig 45-en haltak meg bizonyítottan a H1N1 szövődményei miatt. Közülük 26-an nem kaptak oltást, 14 embernél még nem lehet biztosan tudni. Öten annak ellenére meghaltak, hogy be voltak oltva.
Mostanra már az emberek negyede kapott újinfluenza elleni védőoltást, vagyis körülbelül 2 és fél millióan. A legfrissebb adatok szerint félmillióan már átestek a fertőzésen. A tisztifőorvos számítása szerint a járvány alatt az emberek 70 százaléka elkapja a vírust, tehát arra számítanak, hogy körülbelül még négymillióan megfertőződnek az újinfluenza vírussal.
A Fidesz szerint lehetne sokkal jobb is a helyzet. Pesti Imre emlékeztetett arra, hogy a minisztérium korábban úgy tervezte, hogy az év végéig az emberek 60 százalékát beoltják. Szerinte a vakcinát gyártó Omninvest körüli botrány, a titkosított szerződések miatt bizalmatlanok az emberek.
"Hogy az oltással kapcsolatban ilyen nagy volt a bizalmatlanság, valóban azért történt, mert a tikolózás nem segítette, hanem gátolta a bizalom kialakulását" - mondta Pesti Imre, képviselő, fideszes képviselő.
Az előrejelzések szerint február végén március elején újabb hulláma lesz a járványnak.
Jobban van az egyik kismama
Jól van, és már a Budapesti Kútvölgyi kórház folyosóján sétálgat az egy hete a lélegeztetőgépről levett kismama. Az intenzíven ápolt másik két várandós továbbra is mesterséges lélegeztetésre szorul, de egyikük, a 16 éves kismama állapota valamelyest javult, így elképzelhető, hogy a napokban őt is le tudják venni a gépről. A felépülőben lévő 3 gyermekes kismama egyelőre nem hagyhatja el az intenzív osztályt, megfigyelésre még benntartják.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 02:07
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































