Kevesebb az influenzás beteg
A téli szünetnek is köszönhető a csökkenés

Az országban mindenhol csökkent az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága. Feltehetően a téli szünet kezdetének is köszönhető, hogy a korábbi hetekhez képest kevesebb gyerek fertőződött meg, az új betegek között 29 százalék volt a 15 éven aluliak aránya. A betegek egyik ötöde a 15-24 éves fiatalok, másik ötöde (21,8 százaléka) a 25-34 évesek közül került ki. A 35-59 évesek aránya 23 százalék, míg a 60 éven felülieké 5,3 százalék volt.
A 52. héten 360 beteget ápoltak kórházban itthon influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt, csaknem harmadával kevesebbet, mint az előző héten. A kórházba utalt betegek csaknem 45 százaléka 30-64 éves, negyede gyermek, 18,3 százaléka 15-29 éves fiatal volt. A 65 éven felüliek aránya 12 százalék. A 100 ezer lakosra jutó kórházi felvételek száma az 1-4 évesek között volt a legmagasabb, de mindössze fele az előző héten tapasztaltnak. 43 felnőtt és 2 gyermek szorult intenzív ellátásra. A súlyos légzési elégtelenség miatt gépi lélegeztetést igénylő új betegek száma (40 fő) megegyezett az előző hetivel.
Itthon 7 újinfluenzás fertőzött halt meg december 21-e és 27-e között, közülük hat embernek - négy fő a 30-64 éves korosztályba tartozott, két fő 65 éven felüli - egy vagy több krónikus alapbetegsége volt, egy pedig túlsúlya miatt a fokozottan veszélyeztettek csoportjába tartozott.
Az érintett héten 73 mintában mutatta ki az ÁNTSZ laboratóriuma a H1N1 vírust, ezekkel együtt május óta összesen 1704-re nőtt a bizonyított esetek száma. A 7 halálos áldozattal együtt pedig 52-re emelkedett a fertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetek száma a jelentés szerint.
Forrás: Független Hírügynökség




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































