Mától kevesebb a távhő áfája
Akár 50 ezerrel is kevesebb lehet a fűtésdíj

Tavaly óta nem lett olcsóbb a távhő előállítása, az adója viszont csökkent.
„A mai nappal hivatalos, 5 százalék a távhő áfája, ez azt jelenti, hogy 2 millió embernek lesz olcsóbb a meleg” – mondta Szollár Domokos kormányszóvivő.
Az áfa-csökkentés ugyan január elsejétől érvényes, de csak mostantól hivatalos. Az Európai Unió január 15-éig emelhetett volna kifogást az adóváltozás ellen, de nem tette. Tavaly nyáron 25-ről 18-ra, most pedig 5 százalékra csökkent az áfa. A mostani változással együtt Budapesten egy 52 négyzetméteres panellakás éves fűtési költsége alacsonyabb, mint 2007-ben. Tavaly 238 ezer volt, 2010-ben várhatóan 186 ezer forint lesz, ez több, mint 50 ezer forintos csökkenés
„Ma már azt lehet mondani, hogy egy távfűtött lakás költsége alacsonyabb, mint egy gázfűtötté” – mondta Hernyák Imre, a Debreceni Távhőszolgáltató Zrt. értékesítési igazgatója.
A Fidesz szerint még nagyobb lesz a különbség, mert miközben a kormány csökkenti a távhő áfáját, eltörli a gázártámogatást.
„A távhő áfacsökkentése mellett nő a gáz ára, a másik, hogy a kormány elveszi a gázártámogatást” – mondta László Tamás, fideszes képviselő.
Ha nő a gáz világpiaci ára, a távhő díja is emelkedhet, ezért a kormány tovább folytatja a panelrekonstrukciós programot, amellyel csökkenteni lehet a fűtési költséget.
Nemrég fejeződött be Magyarország legnagyobb panelházának korszerűsítése. Az ország panelépületeinek negyede már megújult. Ezután is három programban lehet pályázni a panelépületek felújítására.




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































