A jég hátáról is mentenek, ha kell
Mentési gyakorlat Nyíregyházán

„Jaj, segítség, segítség, beszakadtam, mentsenek ki!” - nagyon kiabál, pedig nincs igazi baj. Hamar úton volt a segítség. Azt gyakorolták a tűzoltók, hogyan kell úgy kimenteni a jégbe szakadt embert, hogy ők maguk ne kerüljenek veszélybe. Közben az idővel is harcolniuk kellett.
„A legelső az, ami éri a beesett személyt, a sérültet, az a hidegsokk. A hidegsokk után bekövetkezik a lehűlés, elindul a lehűlés, és ennek különböző fokozatai vannak” – mondta Vincellér Tibor, a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület vezetője.
A kéz megdermed, az izmok gyengülnek, a pulzus és a vérnyomás lassul, majd bekövetkezik a halál. A bajbajutott embert játszó férfit speciális ruha védte. Ha ez nem lenne, nem soká bírta volna ki a vízben.
„Egy fél perc, egy percet talán ki lehetne bírni. Ebben a négy fokos vízben többet nem igazán” – mondta Dudás László, a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület mentőbúvárja.
Ha a jég széle töredezik, akár a tűzoltók is a vízbe eshetnek. Ők vigyáznak, mert ismerik a veszélyt, de akiket menteniük kell, gyakran nem gondolkodnak.
„Általában ugye felelőtlenül mennek a jégre, vagy még amíg nincs kellő rétegvastagságú jég, ez legalább 10-12 centiméter, vagy pedig már elkezdett olvadni a jég és ezt nem veszik kellően figyelembe” – mondta Molnár István, a Nyírbátori Tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési osztályvezetője.
A múlt héten egy tízéves kisfiú alatt szakadt be a Berettyó jege. A folyó középen még nem volt befagyva, a gyerek elmerült az erős sodrású vízben. Őt azóta sem találták meg.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 01:12
Hossz: 00:00
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.

































