A rák nem halálos betegség?!

Fontos a szűrés!

RTL Hírek
2010-02-05 15:30:00
A rák nem halálos betegség, 3 esetből egy megelőzhető, egy meggyógyítható - mondta a Független Hírügynökségnek Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke pénteken. A csütörtöki rákellenes világnap kapcsán az elnök azt is közölte: bár a harmadik beteg rákban hal meg, az új gyógyszereknek köszönhetően sokkal tovább élhet, mint korábban.

Simon Tamás azt mondta: Magyarországon 140 ezer ember hal meg évente, ennek a fele keringési betegségek miatt, 22-23 százalék pedig rákban. Ezek az arányok megegyeznek a nyugat-európai országok adataival. A különbség azonban az, hogy máshol a daganatos betegek tovább élnek, mint itthon. Például míg Hollandiában a rákos betegek többsége 75 év fölött hal meg, addig Magyarországon 65 és 70 éves kor között - tette hozzá.

A liga elnöke szerint sokat kell javítani a szűrési hajlandóságon is, mert Magyarországon még ha meghívót kapnak az emberek, akkor sem megy el többségük a szűrővizsgálatokra. A mellrák-szűrésre például csak a behívottak 40 százaléka, a méhnyakrák-szűrésekre csak 10 százalék megy el - tette hozzá.

Simon Tamás szerint az emberek többsége nem tudja, hogy ha betartanának 6 egyszerű szabályt, nagy eséllyel elkerülhetnék a daganatos betegségeket. Ezek: dohányzásmentes élet, kevesebb alkohol, több mozgás, egészséges táplálkozás, óvatos napozás és óvatos szexuális élet.


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11
Szmogriadó: szigorúan büntetnek
2012-02-11
Jégtörő a levegőben
2012-02-11
Matekoztunk a benzinárakkal
2012-02-11
Vastag Csaba szokatlan szülinapi kívánsága
2012-02-11
MEGLEPETÉS: Dallal lepték meg Vastag Csabát
2012-02-11
15 percig bírta a „nemzet rozmárja”
2012-02-11
Megmérkőztek a jeges-flúgos futamon
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)