Ébredezik az álláspiac

Éled a hazai álláspiac a Világgazdaság által megkérdezett szakemberek szerint. A lap az Állami Foglalkoztatási Hivatal adataira hivatkozva azt írja: 15 ezerrel kevesebben próbáltak március végén álláshoz jutni, mint egy hónappal korábban - igaz így is több mint 644 ezren voltak az álláskeresők. Az elmúlt másfél évben 220 ezerrel nőtt a regisztrált álláskeresők száma itthon, közülük minden második szakképzetlen. Az idei első három hónapban csaknem 100 vállalat jelentett be csoportos létszámleépítést, ami több mint 3300 dolgozó számára jelentett felmondást, ez a szám ugyanakkor jóval kevesebb, mint egy évvel ezelőtt ebben az időszakban, akkor ugyanis 16 ezer munkavállaló veszítette el állását. Az élénkülés többek szerint nem elég a látványos javuláshoz, a szakértők stabilitást és tartós gazdaságélénkítést várnak a következő kormánytól - olvasható a cikkben.




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































